Pesti Srácok

Szabadalmaztatás alatt az első magyar hordozható, koronavírus-specifikus lélegeztetőgép

null

Kifejezetten az új koronavírus okozta légzési elégtelenség kezelésében hatékony, hordozható lélegeztetőgépet fejlesztettek ki vállalati-egyetemi együttműködésben magyar szakemberek. Az akkumulátorról és palackról is működő hazai találmány a kiáramló levegő szűrésével védelmet nyújt a betegeket ellátó egészségügyi dolgozók számára – jelentette be kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A Femtonics Kft. a Semmelweis Egyetem orvosszakmai vezetésével közösen alkotta meg a járványkórházakban is könnyen bevethető lélegeztetőgépet, amely alkalmas a kritikus állapotú betegek eredményes kezelésére – derül ki az MTI-hez eljuttatott közleményből. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta:

A tárcavezető hozzátette, hogy a minisztérium határozott célja, hogy a vírusválságban folyamatosan bővülő szakmai-tudományos közösséget, kapcsolatrendszert a magyar gazdaság újraindítása érdekében hosszabb távon is egyben tartsa. A Femtonics Kft. és a Semmelweis Egyetem a rendelkezésükre álló gépészeti, elektronikai, orvostechnikai és klinikai tudás ötvözésével március végére jutott el az első működő prototípusig. A tervezéskor fokozottan odafigyeltek arra, hogy a kialakított eszközt a lélegeztetésben kevésbé jártas orvosok is könnyen kezelhessék. Az első funkcionális deszkamodellt 10 nap alatt építették meg.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta dr. Rózsa Balázs, a cég alapító-tulajdonosa.

– jegyezte meg a tesztek eredményei alapján dr. Lorx András, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának docense.

– tette hozzá. A fejlesztők csak olyan alapanyagokból építkeztek, amelyek megfelelnek az orvostechnikai eszközökre vonatkozó előírásoknak, ugyanakkor nem minősülnek hiánycikknek.

– emelte ki dr. Rózsa Balázs. A szabadalmaztatást követően megkezdődhet a magyar találmány sorozatgyártása is, amelyet az egyik legnagyobb hazai orvostechnikai eszközgyártó, a 77 Elektronika Kft. saját kapacitásaival kész segíteni.

Forrás: MTI; Fotó: illusztráció

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.