Pesti Srácok

Több kár után fizettek a biztosítók

Több kár után fizettek a biztosítók

Az elmúlt évben a mezőgazdasági biztosítások díjbevétele 15,7 milliárd forint volt, míg a kárfizetések 7,53 milliárd forintot tettek ki - ismerteti a csütörtöki Világgazdaság , a NAIK Agrárgazdasági Kutató Intézet összefoglalójára hivatkozva.

Az utóbbi 38,4 százalékkal haladta meg a 2018-as adatot. A gazdálkodók tavaly 13,7 milliárd forint növénybiztosítási díjat fizettek be a biztosítók és a biztosítóegyesületek részére, amelyből 11,6 milliárd forint után kívánták igénybe venni az utólagos állami díjtámogatást. A díjfizetésre fordított összeg 3,6 százalékkal haladta meg a 2018-ast. A 6,6 milliárd forint kárfizetés 36,5 százalékos növekedés az előző évihez képest.

Az állatbiztosítási ágazat 2019-es díjbevétele 540 millió, a kárfizetése 250 millió forint volt. A díjfizetés 10,6 százalékkal csökkent, míg a kifizetés 50 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A vagyon és felelősségbiztosítások díjai 1,47 milliárd, kárfizetései pedig 682 millió forintot tettek ki. A mezőgazdasági biztosítások átlagos kárhányada az előző évben 48 százalék volt, ez minden kategóriában növekedett 2018-hoz viszonyítva. A nem díjtámogatott növénybiztosítások esetében jég-, tűz- és viharkárra kötöttek a legtöbben biztosítást. Az előbbinél 37,7 százalékos, az utóbbinál 28,7 százalékos kárhányad keletkezett 2019-ben.

A díjtámogatott agrárbiztosítási rendszer keretében a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának legfeljebb a 65 százalékát utólagos támogatásként visszakaphatják, illetve túligénylés esetén ennél arányosan kevesebbet. A konstrukció népszerűsége egyre növekszik, ebben különösen az játszott közre, hogy 5 milliárd forintra nőtt a támogatási keretösszeg. A helyi időjárás okozta károk intenzitása évről évre egyre erősebb. A piaci szereplők főként jégkár elleni biztosítást kötöttek a szolgáltatóknál, de népszerűek az aszálykárra vonatkozó termékek is - olvasható a gazdasági napilapban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.