Pesti Srácok

Több, mint 2 milliárd forintnyi támogatást kaptak kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatok

null

A gazdaság mielőbbi újraindítása, illetve további erősítése elképzelhetetlen a K+F+I tevékenység nélkül, ezért a kormány azon dolgozik, hogy minden támogatást megadjon az érintetteknek - jelentette ki Schanda Tamás az MTI-nek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta: az NKFIH is ezért tette egyszerűbbé és gyorsabbá pályázói számára az adminisztratív folyamatokat, és ezért indított a kormány negyvenszázalékos bértámogatási programot a kutatás-fejlesztési, mérnöki munkahelyek védelme érdekében.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kiemelt szerepet játszik a kormányzat KFI stratégiájának és innovációs törekvéseinek megvalósításában. A koronavírus által előidézett veszélyhelyzet, azonban új megközelítéseket és célzott eszközök bevezetését kívánja meg a hivataltól. Az NKFIH könnyített előlegkifizetési szabályokkal enyhíti a folyamatban lévő projektek likviditási nehézségeit, emellett egyszerűbb eljárási szabályokkal, meghosszabbított határidőkkel is segíti a pályázatok kedvezményezettjeit.

Sebők Katalin, az NKFIH elnökhelyettese elmondta: "A megváltoztatott előlegkifizetési szabályok életbe lépését követően a hivatal soron kívül megkezdte a beérkezett előlegigények feldolgozását, amelynek eredményeként 48 órán belül 22 vállalkozásnak több, mint 2 milliárd forintnyi támogatás került átutalásra. Könnyített előlegkifizetési-, valamint egyszerűbb eljárási szabályokkal és meghosszabbított határidőkkel segítjük a hazai kutatás-fejlesztés és innovációs tevékenységet végző pályázókat projektjeik megvalósításában. Folyamatosan érkeznek be a kérvények az előlegkifizetésekre, amelyeknek feldolgozásáról és utalásáról a lehető leghamarabb intézkedünk."

Forrás: MTI; Fotó:MTI/Kovács Attila

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.