Pesti Srácok

Több mint 700 holttestet gyűjtöttek össze lakásokból Ecuador legnagyobb városában

null

Az ecuadori rendőrség több mint 700 olyan holttestet gyűjtött össze lakásokból az ország legnagyobb városában, Guayaquilben, ahol a koronavírus-járvány miatt a kórházak és a temetkezési szolgáltatók is túlterheltek - közölte vasárnapi sajtóértekezletén a feladatra kijelölt különleges alakulat parancsnoka.

A latin-amerikai országban Guayaquilben a legrosszabb a járványhelyzet. A kórházak tele vannak betegekkel, a temetkezési vállalatok pedig nem győzik eltemetni a halottakat. Már április elején jelentette a média, hogy a tengerparti városban a hatóságok kénytelenek tengeren odaszállított hűtőkonténerekben elhelyezni a holttesteket. A közösségi médiában pedig az utcán hagyott holttestekről jelentek meg lakossági felvételek, a kormány ennek hatására döntött a csoport felállításáról.

A rendőrökből és katonákból álló különleges járványügyi csoport három héttel ezelőtt kezdte meg munkáját. Az nem derült ki a tájékoztatón, hogy az összegyűjtött holttestek közül hány volt vagy lehetett koronavírusos betegé. Jorge Wated, a különleges alakulat parancsnoka ugyanakkor azt elmondta, hogy az összegyűjtött holttestek közül mintegy 600 azonosított embert már eltemettek a város két temetőjében. A legfrissebb hivatalos adatok szerint Ecuadorban 7500 az igazolt fertőzöttek száma, és ebből 333-an haltak meg a betegségben azóta, hogy a vírus február 29-én megjelent az országban. Guayas tartományban jegyezték fel a fertőzések 72 százalékát, ezen belül Guayaquil városban mintegy 4000 a fertőzöttek száma.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.