Pesti Srácok

Több mint ötven emberrel végeztek dzsihadisták Mozambik északi részén

Több mint ötven emberrel végeztek dzsihadisták Mozambik északi részén

Ötvenkét civilt mészárolt le egy dzsihadista milícia Mozambik északi részén, mert nem akartak a szélsőségesekhez csatlakozni - közölte Orlando Mudumane, a délkelet-afrikai ország rendőrségének szóvivője kedden.

A helyi sajtó a rendőrségre hivatkozva beszámolt arról is, hogy az iszlamisták a Muidumbe körzet Xitaxi nevű falujában április elején hajtották végre a vérengzést. A helyi lakosokat válogatás nélkül agyonlőtték, illetve lefejezték, miután megtagadták, hogy a milícia soraiban harcoljanak.

Mudumane az állami rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a különböző dzsihadista csoportok fokozottan igyekeznek fiatalokat toborozni, de Xitaxi lakói ellenszegültek, mire "brutális és ördögi" módon lemészárolták őket. A rendőrség hajtóvadászatot indított az elkövetők elfogására.

Mozambik északi részén az utóbbi hetekben több iszlamista támadás történt. A Cabo Delgado tartományban például megszálltak több kormányzati épületet, útakadályokat emeltek és egyes helységekben átmenetileg kitűzték az Iszlám Állam dzsihadista szervezet zászlaját is.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/LUSA/Tiago Petinga

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."