Pesti Srácok

Berlinben a kijárási korlátozások ellen tüntettek, míg az olaszoknál májustól újraindul az élet

Berlinben a kijárási korlátozások ellen tüntettek, míg az olaszoknál májustól újraindul az élet

A világ számos országában kezdik feloldani a szigorításokat, Spanyolországban például a 14 év alattiak már kimehetnek az utcára felügyelettel reggel 9 és este 9 óra között. Olaszországban egyelőre még mindig nem enyhítenek a korlátozásokon, de a gazdaság újraindítását már tervezik. Közben Berlinben a hétvégén több százan vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a koronavírus miatti kijárással kapcsolatos intézkedések ellen. Véleményük szerint, ugyanis ezekkel a korlátozásokkal megsértik az alkotmányos jogaikat - írta az atv.hu.

Hat hét bezártság után ismét kimehettek az utcára a spanyol gyerekek vasárnap - minderről az atv.hu számolt be. Az egyik legsúlyosabb helyzetben lévő országban a kormány elkezdte feloldani az Európában egyik legszigorúbbnak számító kijárási korlátozást, a 14 év alattiak már kimehettek az utcára 9 és 21 óra között. Máshol azonban még mindig az otthonmaradásra szólítják fel a lakosságot, így például az Egyesült Királyságban, ahol a halálos áldozatok száma meghaladta a 20 ezret. Olaszországban a kijárási korlátozások ugyan egyelőre nem szűnnek meg, de az olasz miniszterelnök szerint elkerülhetetlenné vált a gazdaság újraindítása. Németországban viszont már nagy az elégedetlenség az emberek között, a hétvégén csaknem kétszázan vonultak utcára tiltakozni a kijárási korlátozások miatt, miközben a koronavírussal regisztrált esetek száma meghaladja a 150 ezret.

Az olasz miniszterelnök bemutatta országa május 4-i újraindulásának forgatókönyvét

Ha szeretitek Olaszországot, továbbra is be kell tartanotok a társadalmi távolságtartást - szólította fel a lakosságot Giuseppe Conte kormányfő vasárnap esti sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy nagyon hosszú és nehéz időszak következik, amelyben a gazdasági újraindulást a "járvánnyal való együttéléssel" kell egyeztetni. Május 4-től továbbra is csak indokolt esetben lehet elhagyni a lakókörzetet, engedélyezett lesz a nem együtt élő családtagok találkozása, de továbbra is tilos a közösségi gyülekezés. Engedélyezik a profi sportolók egyéni edzését, valamint a temetéseket, legfeljebb tizenöt résztvevővel. Újraindul a kézműves ágazat és az építőipar. Május 18-től indul újra a kereskedelem, megnyitják a múzeumokat, a könyvtárakat, valamint újraindulhatnak a professzionális csapatsportok edzései. Június 1-jétől nyitják újra a presszókat, az éttermeket, a fodrászatokat, a kozmetikai szalonokat.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki Giuseppe Conte.

Forrás: atv.hu; MTI, Fotó: MTI/EPA/Omer Messinger

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.