Pesti Srácok

Török katona egy Frontex-járőrre lőtt a görög határon

null

Török katona lőtt az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) egyik járőrére a török-görög határon - közölte a német belügyminisztérium csütörtökön.

Az incidens - amelyről a Der Spiegel című hetilap számolt be először - kedd este történt az Évrosz határfolyónál. A lövés akkor dördült el, amikor a görög oldalon egy görög-német Frontex-járőr és a görög határrendészet egyik járőre teljesített szolgálatot. A német tárca szerint, a bevetésen volt kollégák közül senki sem sérült meg. "A történtek pontos körülményeit még vizsgálják" - közölte a minisztérium.

A varsói központú uniós szervezet egyik szóvivője hozzátette, hogy a görög hatóságok is vizsgálatot indítottak az ügyben.

Ankara február 28-án jelentette be, hogy a török hatóságok már nem tartóztatják fel azokat a migránsokat, akik Törökország területéről az Európai Unióba kívánnak menni. Görögország a lépésre válaszul megerősítette keleti határainak védelmét, aminek következtében több, mint tízezer migráns torlódott fel a két ország szárazföldi határa mentén. Ankara azzal érvelt, hogy az EU nem teljesítette ígéretét, uniós politikusok viszont a migránsok politikai célra történő felhasználásával vádolták Recep Tayyip Erdogan török elnököt.

PestiSracok facebook image

Görögországban jelenleg mintegy százezer menedékkérő tartózkodik, közülük 36 ezren az égei-tengeri szigeteken létesített - eredetileg 6000 férőhelyes - menekülttáborokban vannak elszállásolva.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/ANA-MPA/Dimitrisz Toszidisz

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.