Pesti Srácok

Trump: nagyon fájdalmas két hét vár az amerikaiakra

null

Nagyon fájdalmas két hét vár az amerikaiakra - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a járvánnyal foglalkozó kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján kedden este a Fehér Házban.

– mondta az amerikai elnök, aki többször is hangsúlyozta, hogy pozitív szemléletű ember, és ezért mindig arra törekszik, hogy reményt adjon másoknak.

Emlékeztetett arra, hogy a járvány kitörésekor senki nem ismerte az új típusú vírust, az egészségügyi szakemberek sem voltak azonnal tisztában azzal, hogy milyen veszélyes és nagyon fertőző kórokozóról van szó.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

Az elnök közölte, hogy a kormányzat nem oszt szét lélegeztetőgépeket a tagállamok között, hanem tartalékol mintegy tízezret, mert a járvány erősödni fog. Anthony Fauci, a kormányzati munkacsoport tagja grafikákat mutatott be, amelyek a járványt modellezték. Ebből kiderült, hogy az egészségügyi szakemberek azzal számolnak, hogy a ragály mintegy 100-250 ezer halálos áldozatot követel majd. Fauci elmondta: korábban azt feltételezték, hogy a járványnak mintegy másfél millió halálos áldozata is lehet, de egy sor intézkedésnek, közte a társadalmi távolságtartás bevezetésének köszönhetően ez nem lesz így.

Deborah Birx főorvos, járványtani szakértő mindezt kiegészítette: még a legszigorúbb szabályok betartása mellett is emelkedhet 240 ezerre a Covid-19 halottjainak száma.

–mondta.

Fauci professzor hangsúlyozta, hogy noha a járvány egyelőre megállíthatatlannak látszik, nem szabad elbátortalanodni, mert a bevezetett óvintézkedések működnek, és "működni is fognak". A sajtókonferencián újságírói kérdésre válaszolva Trump ismételten megerősítette, hogy Washington kész közbelépni a Szaúd-Arábia és Oroszország közötti olajvitában. Elmondta, hogy hosszasan egyeztetett telefonon Mohamed bin Szalmán herceggel, a szaúdi trónörökössel és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Kiválónak minősítette a beszélgetéseket, de konkrétumokat nem említett.

(MTI)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.