Pesti Srácok

Újabb két hétre hosszabbítják meg Spanyolországban a szükségállapotot

Újabb két hétre hosszabbítják meg Spanyolországban a szükségállapotot

A spanyol kormány a három hete tartó szükségállapot újabb kéthetes meghosszabbítását kezdeményezi a parlamentnél –jelentette be a spanyol miniszterelnök madridi, online sajtótájékoztatóján, szombaton.

Pedro Sánchez hangsúlyozta: a komoly korlátozásokkal, a többi közt iskolabezárásokkal, lakhelyelhagyási megkötésekkel járó intézkedés bevezetése nem volt hiába, csökkent a koronavírus-fertőzés terjedésének üteme, de a szakértők véleménye alapján még több időre van szükség ahhoz, hogy a napi gyógyult esetek száma meghaladja a fertőzöttekét. Mint mondta, az első cél a járvány csúcsán való túljutás volt, "ennek eléréséhez közel vagyunk", a következő fázis a terjedés még erőteljesebb mérséklése.

– fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra, hogy hetek vannak még hátra a korlátozásokból, amelyek segítenek a járvány leküzdésében, és ennek érdekében további kitartásra, türelemre, fegyelemre kért mindenkit. Hozzátette: a kormány jövő keddi ülésén fogadja el a szükségállapot április 25-ig tartó kiterjesztését, majd javaslatát beterjeszti a törvényhozásnak.

PestiSracok facebook image

A spanyol alkotmány értelmében egyszerre legfeljebb 15 napra rendelhető el a szükségállapot, a meghosszabbításához a parlament jóváhagyása szükséges. A spanyol kormány már másodszor él ezzel a lehetőséggel.

Pedro Sánchez kilátásba helyezte a szükségállapot további meghosszabbítását is, amely azonban szerinte már más lesz, mint most, mert vélhetően akkor már valamennyit lehet enyhíteni az elrendelt korlátozásokon. A kormány létrehozott egy szakértői csoportot, amely ennek fokozatos menetrendjén dolgozik. A miniszterelnök kitért arra, hogy a koronavírus-járvány példátlan gazdasági és társadalmi hatásának következtében Spanyolország eladósodása "nyilvánvalóan" növekedni fog, ezért a gazdaság újraindítása, újraépítése érdekében szándékában áll egyeztetéseket kezdeményezni és paktumot kötni a spanyol parlament pártjaival "ideológiától függetlenül". Hangsúlyozta az egység fontosságát országon belül és országon kívül is, az Európai Unió tagjai között.

– jegyezte meg. A spanyol kormányfő kijelentette: számítanak az uniós közösség segítségére a felmerülő adósságokkal szemben, és nem mondanak le arról a javaslatukról, hogy a kárenyhítési intézkedéseket közös kötvénykibocsátással finanszírozzák. A dél-európai ország több más tagállammal, például Olaszországgal és Franciaországgal együtt képviseli ezt az álláspontot, míg az északi országok Németország és Hollandia vezetésével elegendő segítségnek tartják a lazább költségvetési szabályok elfogadását, az Európai Stabilitási Mechanizmust (ESM) forrásainak igénybevételét és az Európai Központi Bank által bejelentett intézkedéseket.

Spanyolországban 12 ezerhez közelít az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma; egy nap alatt 809-en vesztették életüket, a legkevesebben az elmúlt egy hét során. Összesen 11 744-en hunytak el a Covid-19 következtében. A spanyol egészségügyi minisztérium szombati jelentése szerint lassult a fertőzés növekedésének üteme; a vizsgálatok az elmúlt egy napban 7026 új esetet azonosítottak. Csütörtökön számuk 8102, pénteken 7472 volt. Az eddig igazolt összes fertőzés 124 736. A koronavírus-fertőzésből felgyógyultak száma 3706-tal nőtt szombaton a csütörtöki 3799 és a pénteki 3777 után. Az azonosított esetek közül 34 219-en győzték le a kórt.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.