Pesti Srácok

Módosulhat a 65 év felettiek számára kiszabott vásárlási idősáv

null

Módosulhat a 65 év felettiek számára kiszabott vásárlási idősáv a boltokban a jelenlegi háromórás, kizárólagos időtartam rövidülésével és a szombati nap korlátozásainak eltörlésével – írta nem hivatalos forrásaira hivatkozva csütörtök reggel a Magyar Nemzet.

Iparági körökben egyre gyakrabban felmerül annak lehetősége, hogy a kormány hajlik a 65 év felettieknek szóló vásárlási idősáv finomítására, ahogy azt már a bevezetésekor is kérték a kiskereskedelmi szereplők. Úgy tudjuk, mára bebizonyosodott: teljesíti küldetését a kijárási korlátozások elrendelésekor bevezetett, korosztály szerinti elkülönítés a boltokban. Az átlag fogyasztó alkalmazkodott az új időbeli szabályokhoz, vagyis megvalósul a koronavírus által veszélyeztetettebb idősek védelme a forgalmas zárt terekben, ami továbbra is mérvadó a járvány elleni védekezés idején – írja a lap.

Kiemelik, hogy a piaci tapasztalatok szerint a reggeli idősávban, nyitástól 9 óráig az elmúlt hetekben nagyon megnőtt az élelmiszerüzletek forgalma és nem egy helyen sorállás alakul ki az arányos, biztonságosan elosztott bejutás érdekében. A bolti forgalom a háromórás speciális szakaszban – amikor egyébként továbbra is jelentős lenne az értékesítés, főként a hét vége felé – látványosan csökken 12 óráig. Délben viszont ismét megindult fölfelé a látogatottság, amikor zárásig az aktív korúakat fogadják a bevásárlóhelyek. Úgy tűnik, hogy a korlátozott időtartam miatt túlságosan koncentrálttá váltak a 65 év alattiaknak elérhető időszakok a nap során, ezért a védekezéssel kapcsolatos stratégia mentén idomulhatnak az eddigi előírások az aktuális viszonyokhoz.

A portál információi szerint nemzetközi mintára a jövőben két órára változhat a 65 év felettiek által a bolti vásárlásra kizárólagosan fordítható idő délelőttönként, ami ráadásul szombatonként teljesen megszűnhet. Vagyis az első hét végi napon mindenki számára visszaállhat a korábban megszokott menetrend a családi időtöltésre való készülődés eddigi szokásaival. Eszerint szombaton az idősebbek is mehetnének vásárolni, de továbbra is tanácsos otthon maradniuk akkor, amikor sokan vannak az áruházakban. Ez ugyanakkor már nem jelenthet hátrányt számukra, mivel a friss áru beszerzéséhez a már kialakult szociális támogatási rendszer – például az önkormányzatok szolgáltatása, miszerint segítséget nyújtanak a nyugdíjasok vásárlásaihoz, vagy a családtagok, szomszédok közreműködése, illetve a folyamatosan elérhető mozgó árusítás – lehetővé teszi, hogy ők se maradjanak ellátatlanul hétfőig.

PestiSracok facebook image

A korlátozások bevezetésekor elrendelt, 9–12 óráig tartó idősáv kapcsán leginkább a szombati napon megszokott bevásárlások kényszerű változása miatt emeltek szót a vevők, ahogy a kereskedők is. A forgalmi adatok szerint a boltokban jellemzően az egyik legforgalmasabb nap a héten a szombat. A háromórás kieső idővel viszont az élelmiszerek értékesítése átalakult, miközben az internetes kiszállítások piaca túlterheltté vált. Azaz a fogyasztás továbbra is összességében élénk, de korlátozott a lakosság körében, amit a hagyományos üzletek így nehezebben tudnak kielégíteni. Mivel a kereskedelemben nap, mint nap felelősen kezelik a járványhelyzetet, illetve a vásárlók java elsajátította mostanra az otthonmaradással járó felelős társadalmi hozzáállást, felkészülten a tömeges megbetegedésekre, fontolóra veheti a kormány az enyhítést – jelezte a lap nem hivatalos forrásaira hivatkozva.

Forrás: Magyar Nemzet/Thurzó Katalin; Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.