Pesti Srácok

Vizsgálja a romániai diszkriminációellenes tanács Klaus Iohannis elnök kijelentéseit

Vizsgálja a romániai diszkriminációellenes tanács Klaus Iohannis elnök kijelentéseit

A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat megkeresése alapján vizsgálni kezdte Klaus Iohannis román államfő szerda délben tett kijelentéseit – közölte Asztalos Csaba CNCD-elnök a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva.

Az államfő azzal kapcsolatban mondott televíziós beszédet, hogy a parlament alsóháza a közelmúltban hallgatólagosan elfogadta Székelyföld területi autonómiájának a törvénytervezetét, amelyet a bukaresti parlament két magyar képviselője, Kulcsár-Terza József és Biró Zsolt nyújtott be tavaly decemberben és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) dolgozott ki. Iohannis kijelentette: a parlamentben a legnagyobb erőt képviselő Szociáldemokrata Párt (PSD) "azért harcol, hogy Erdélyt odaadja a magyaroknak". Magyarul köszöntve a PSD elnökét, feltette a kérdést:

A Mikó Imre Szolgálat abszurditásnak tartotta, hogy a XXI. században egy európai ország elnöke azzal riogatja az embereket, hogy az országban élő egyik nemzeti közösség az ország szuverenitására tör, miközben a valóságban ez a közösség nyelvi, kulturális jogokat és reális decentralizációt kér. Az autonómia-tervezet képviselőházi elfogadása és az államfő televíziós beszéde nyilatkozatháborút váltott ki az önkormányzati és parlamenti választásra is készülő romániai pártok sorában, de a kérdésben a Román Akadémia is megszólalt. A székelyföldi autonómiát valamennyi román megszólaló elutasította, de sokan Klaus Iohannis hangvételét is bírálták.

PestiSracok facebook image

Traian Basescu volt román elnök, a Népi Mozgalom Párt (PMP) európai parlamenti képviselője a Digi24 hírtelevíziónak adott nyilatkozatában kijelentette: Iohannis nyilatkozata Corneliu Vadim Tudor, a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt néhai vezetője hangvételét idézi, és teljességgel nélkülözi a fair play szabályait. Basescu ezt azzal magyarázta, hogy nemcsak a PSD, hanem a Iohannis által korábban vezetett Nemzeti Liberális Párt (PNL) is ugyanolyan hibás a tervezet hallgatólagos elfogadásáért.

A liberális Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dan Barna kijelentette: az autonómiáról nincs mit beszélni, az soha nem lesz törvény által elfogadva Romániában. A politikus ugyanakkor nevet nem említve azt is megjegyezte Facebook-üzenetében, hogy a jelenlegi gazdasági válsághelyzetben "semmit nem segít a nacionalista diskurzus tudatos felélesztése".

Dacian Ciolos EP-képviselő, volt miniszterelnök, a liberális Szabadság Egység és Szolidaritás Pártjának (PLUS) elnöke szerint az autonómiatervezet hallgatólagos elfogadása támadás a románok és a magyarok ellen egyaránt, amit a politikusok felelőtlensége és inkompetenciája tett lehetővé. Szerinte a hasonlóan érzékeny témákat azért vetik fel, hogy megosszák a társadalmat és lerombolják a reakciókészségét. Ciolos valószínűsítette, hogy a téma indulatokat gerjeszt, és arra ösztönzi a szélsőségeseket, hogy megpróbálják lerombolni mindazt, amit Románia a kisebbségi jogok terén felépített az elmúlt évtizedekben. Hangsúlyozta: a mindkét oldalon álló szélsőségekre gondolt.

Calin Popescu Tariceanu volt miniszterelnök, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke elismerte, hogy hiba történt a képviselőházban, de úgy vélte: ez a hiba könnyen javítható a szenátusban.

– minősítette Klaus Iohannis beszédét. Úgy vélte, a jelenlegi krízishelyzetben felelőtlen politikusok ehhez az utolsó fegyverhez nyúltak, azt remélve, hogy így megmenthetik a széküket. Szerinte Klaus Iohannis ma azzal vádolta meg a PSD-t, hogy titkos megállapodást kötött az ország területe egy részének az átadásáról egy idegen hatalommal. Ehhez hasonlóan súlyos vád 1989 óta nem hangzott el. Felszólította az államfőt, hogy jöjjön a parlament elé, és tárja fel bizonyítékait.

– vélte Tariceanu.

Victor Ponta volt miniszterelnök, a Pro Románia párt elnöke kijelentette: pártja soha nem fogja megszavazni "az etnikai alapú területi autonómiát". Úgy vélte: ez hamis téma, és a körülötte kialakult cirkusz, az államfő csatája a PSD-vel, ami nem segíti a valódi kihívások megoldását. Ilyen valódi kihívásnak nevezete a román gazdaság járvány utáni újraindítását.

Állásfoglalást tett közzé szerdán a Román Akadémia is. Ebben kijelentette, hogy "az úgynevezett Székelyföld" területi autonómiájának tervezete durván megsérti Románia alkotmányát. Az akadémia szerint "a modern kori történelmi fejlődés következtében a térségbeli etno-demográfiai valóság nem felel meg azoknak a középkori struktúráknak, amelyek egykor a térséget jellemezték". Az akadémia arra emlékeztetett, hogy Románia a területén élő valamennyi etnikai közösség számára törvényi úton biztosított egy státust, amelyet az Európai Unió is elfogadott.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?