Pesti Srácok

A Fehér Ház "ártalmas tevékenységgel" vádolja Kínát

A Fehér Ház "ártalmas tevékenységgel" vádolja Kínát

Ártalmas tevékenységgel vádolja Kínát az amerikai Fehér Ház szerda este nyilvánosságra került jelentése. A 20 oldalas dokumentum – az amerikai közszolgálati rádió (NPR) és a The New York Times című lap által idézett, neve elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselő értékelése szerint – nem jelez elmozdulást a jelenlegi amerikai kormányzat Kínával kapcsolatos politikájában.

A jelentés a tisztségviselő szerint inkább összefoglalja az amerikai álláspontot, legyen szó Kína Washington szerint "ragadozó" gazdaságpolitikájáról, katonai fejlesztéseiről, dezinformációs kampányairól, vagy az emberi jogi kérdésekben képviselt álláspontjáról. A jelentés – utalva az amerikai-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételére –leszögezi, hogy több, mint 40 év múltán nyilvánvalóvá vált: "a korábbi amerikai megközelítés alábecsülte a Kínai Kommunista Párt elszántságát a gazdasági és politikai reformok kikényszerítésére Kínában". Majd megállapítja, hogy az elmúlt két évtizedben a reformok lelassultak, megálltak, vagy visszájukra fordultak. Kiderül az összeállításból az is: az amerikai kormányzatot nem érdekli, hogy "szimbolikus vagy látványos" diplomáciai lépésekkel kötelezze el magát Peking mellett.

– olvasható az összefoglaló elemzésben. A dokumentum megemlíti, hogy Kína csak üres ígéreteket tett "ragadozó" gazdasági gyakorlata megszüntetésére, és az is csupán ígéret maradt, hogy felhagy a Washington szerint kormányzati irányítással végrehajtott kibertámadásokkal, amelyek során ipari-technológiai titkokat igyekeznek eltulajdonítani. Kitér az elemzés arra, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök kormányzata idején a kínai tisztségviselők leszámoltak a politikai ellenzékkel, bloggerekkel csakúgy, mint aktivistákkal vagy jogászokkal. Ezen kívül szigorú cenzúrát vezettek be, nemcsak a sajtóban, hanem egyetemeken, nem kormányzati szervezeteknél és az üzleti szférában is. A másként gondolkodónak tartott embereket önkényesen elhurcolják, fogva tartják, megkínozzák – állítja az amerikai külügyi dokumentum. Még a jelentés nyilvánosságra hozatala előtt, szerdai sajtókonferenciáján Mike Pompeo, az amerikai diplomácia vezetője úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Kínát 1949 óta brutális önkényuralmi rendszer, kommunista rezsim irányítja. Emlékeztetett: az Egyesült Államokban évtizedeken keresztül úgy gondolták, ez a rezsim a kereskedelem, a tudományos csereprogramok vagy a diplomácia révén egyre inkább olyanná fog válni, mint ők, de nem ez történt. Mint mondta, Washington nagyon alábecsülte, hogy Peking milyen mértékben ellenséges a szabad nemzetekkel akár ideológiailag, akár politikailag.

– tette hozzá. Szerdán az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy fejlett torpedók eladását hagyta jóvá Tajvannak: a 180 millió dolláros üzlet keretében nehéztorpedókat, cserealkatrészeket, tesztberendezéseket szállítanak Tajpejbe, a hivatalos közleményben szereplő indoklás szerint "a politikai stabilitás, a katonai egyensúly és a térség gazdasági fejlődése érdekében".

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.