Pesti Srácok

A Gulyás–Schiffer-vitainterjúért biztosan nem rajong majd az ellenzék

A Gulyás–Schiffer-vitainterjúért biztosan nem rajong majd az ellenzék

A rendszerváltoztatás óta eltelt harminc év alapján kijelenthető, hogy a 2011-2012-től mostanáig, a koronavírus-válságig tartó időszak minden objektív mutató szerint az ország legsikeresebb szűk évtizede volt – hangsúlyozta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Mandiner hírportál nyomtatott lapszámában megjelent interjúban, amelynek egy részét csütörtökön tették közzé az interneten.

A tárcavezető a Schiffer Andrással, a Lehet Más a Politika egyik alapítójával és egykori társelnökével közösen adott vitainterjújában azt mondta: a 2010 előtti időszakkal ellentétben most országépítő a kormányzás. Bár Schiffer András az interjúban elismeri, hogy a 2010-es választás idején több szempontból fordulópont előtt állt az ország, a hetvenes-nyolcvanas évekből itt maradt "érdekkijáró", a demokratikus legitimációtól elválasztott kormányzati praxisra szerinte Orbán Viktor miniszterelnök "rendkívül brutális" választ adott. Azt mondta:

Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy sokak szerint a Fidesz egyik legnagyobb gyengesége az őszinte és nyílt belső kritika hiánya, Gulyás Gergely kijelentette: a pártban mindig sokan voltak és ma is sokan vannak, akik a legélesebb kritikát is megengedik maguknak. Véleménye szerint a parlamenti viták kiüresedéséről az ellenzék tehet, hiszen – mint mondta – "ma már azért is hálásak lehetünk, ha az ellenzék egyszerűen csak becsületsértő módon gyalázza a demokratikusan választott közjogi méltóságokat az Országgyűlésben, és nem fizikai értelemben veri szét a parlamenti ülést". Az interjúban szó esik a kormány kommunikációjáról is; ezzel összefüggésben Gulyás Gergely úgy fogalmazott, hogy a közéleti diskurzus színvonala kétségtelenül hanyatlott, de szerinte az intellektuálisan értékelhető megszólalásokat a politikai szereplők közül a kormánypártok oldalán lehet leginkább találni. Schiffer András meglátása szerint "az, hogy ilyen színvonalú és összetételű ellenzék van ma Magyarországon, jelentős mértékben a lebutított, ostoba és rendkívül agresszív kormányzati propaganda termése".

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg. A vitapartnerek kitértek az Állami Számvevőszék és az ügyészség munkájára is. Utóbbiról szólva Schiffer András közölte: arra lenne szükség, hogy a szervezet kerüljön a kormány alá, így a választók a kabinet büntetőpolitikájáról is véleményt mondanának a szavazófülkében. Gulyás Gergely erre reagálva azt hangsúlyozta:

– mondta. Magyarország uniós megítélésével kapcsolatban a Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette: a bírálatok és a brüsszeli elit "magyarellenessége" abból adódik, hogy Európában van egy uralkodó eszmeáramlat, amely XXI. századi "intoleráns liberalizmusként" írható le.

– mondta. Az LMP volt társelnöke szerint jogos kritika bőven megfogalmazható, az uniós Sargentini-jelentés nem tartozik ebbe a tartományba. Úgy látja, a jogállamiságinak tűnő vita mélyén súlyosabb dolog húzódik, nevezetesen az, hogy valójában "Európa közepén uniós csatlakozás címén gyakorlatilag új gyarmatosítás zajlott, ennek isszuk a levét". Az interjúból kiderült az is, hogy Gulyás Gergely a gazdaságpolitikai, a családpolitikai és a nemzetpolitikai eredményeket tartja az elmúlt tíz év legnagyobb sikerének. Schiffer András szerint bár utóbbiban történtek fontos lépések, és a közbiztonság is érezhetően javult, a gazdasági eredmények "felszínesek".

Forrás: MTI; Fotó: MTI (archív)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.