Pesti Srácok

A Magyar Honvédség segítségével hoztak Magyarországra több embert Bamakóból

null

A Magyar Honvédség segítségével hoztak Magyarországra több embert Bamakóból – nyilatkozta Ruszin Romulusz, a Honvédelmi Minisztérium (HM) humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára péntek este az MTI-nek.

Ruszin Romulusz elmondta: Maliban épp missziós váltás van, ezzel összekötve hoztak Magyarországra négy katonát, akik közül egy magyar, három pedig szerb állampolgár. Őket leszállás után elviszik izolációra; ha tünetmentesek, nem fertőzöttek, akkor hazatérhetnek a családjukhoz. Ruszin Romulusz kiemelte: a Magyar Honvédség igyekszik segíteni abban, hogy a magyar emberek hazatérhessenek. Eddig csaknem 10 ezer embert hoztak Magyarországra, de még több, mint 600-an várnak hazatérésre. Hozzátette: ezért is fontos, hogy a Magyar Honvédségnek olyan repülőeszközei vannak, amelyek képesek ekkora távolságot is megtenni.

– hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy a partnerországok is számíthatnak a Magyar Honvédség segítségére. A helyettes államtitkár köszönetet mondott a repülőtér kiszolgáló személyzetének, akik ebben a helyzetben is fogadják a Magyar Honvédség gépét, hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar emberek hazatérhessenek.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.