hazatérés
Ma 80 éve tért haza Észak-Erdély
Ma nyolcvan éve, 1940. augusztus 30-án hozták meg Bécsben azt a döntést, amely visszajuttatta Csonka-Magyarországnak a húsz évvel korábban, Trianonban Romániának ítélt partiumi és erdélyi országrészeink jelentős részét. A határozat meghozatalában a nagyhatalmi machinációk egész sora és a szerencse is közrejátszott, ugyanis ha a Szovjetunió ugyanekkor nem lép fel területi követelésekkel Romániával szemben, aligha hihető, hogy Németország és Olaszország hagyta volna érvényesíteni az egyébként velük szövetséges románokkal szemben a magyar érdekeket. A magyar diplomácia azonban – akkoriban nem túl gyakori módon – ezúttal észnél volt és tökéletesen helyezkedett, és elérte azt, amire a magyar társadalom a leginkább vágyott: az igazságtételt. Visszakerült szinte a teljes Székelyföld, bár csalódásra adhatott okot, hogy a Mezőségben meglehetősen kurtán-furcsán húzták meg a határokat a román fennhatóság alatt maradó földgáz-lelőhelyek miatt, és az a szokatlan történelmi helyzet is előállt, hogy Kolozsvár határváros lett, pedig korábban soha nem volt az. A második bécsi döntés okozta össznépi eufóriát mindenesetre semmi sem érzékelteti jobban, mint az ekkor már súlyos beteg Babits Mihály utolsó verseinek egyike, amellyel erről a jelentős és örömteli évfordulóról most mi is megemlékezünk. Upsz, mégsem lettünk kivándorlóország
Érzékenyebb típusok komoly traumákat szenvedhettek az elmúlt években azoktól az ellenzéki vonyításoktól, amelyek a köré a legenda köré szerveződtek, hogy míg a bevándorlás, a migráció álprobléma, a kivándorlás már a nemzet létét fenyegeti. Jakab Pétertől a momentumos tinikommandóig ezt a dudát fújták, hogy annak rendje és módja szerint kiderüljön: megint nem volt igazuk. Ugyanis – ahogy a Portfolio.hu írja – a tendencia megfordult, már többen jönnek haza, mint ahányan elmennek. A valóság által meggyötört ellenzéki aktorok már csak arra hivatkozhatnak, hogy ez kizárólag a Túró Rudi miatt van, valamint inkább Orbán ellenére történt mégis.