Pesti Srácok

A németek jobban félnek a járvány gazdasági hatásaitól, mint a vírustól

A németek jobban félnek a járvány gazdasági hatásaitól, mint a vírustól

Németországban az egészségügyi hatóságok képesek hatékonyan nyomon követni a koronavírus-fertőzések útját, mert a járvány úgy terjed, hogy kevés ember fertőz meg több másikat – közölte pénteken Christian Drosten virológus a Spiegel című hetilapnak adott interjúban.

– emelte ki a szakértő.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) már több napja arról számol be, hogy csökkenő tendenciát mutat az újonnan észlelt fertőzések száma. Legutóbb egy nap alatt 560 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak. A járvány kirobbanása óta Németországban már több, mint 180 ezer embernél mutatták ki a koronavírust, és 8450 ember halt bele a vírus okozta betegségbe. Az utóbbi 24 órában 39-cel emelkedett a halálesetek száma. Több, mint 164 ezer fertőzött épült fel a betegségből, az utóbbi nap folyamán 900 embert nyilvánítottak gyógyultnak. A Robert Koch Intézet csütörtöki adatai szerint a koronavírus reprodukciós értéke 0,61 százalék, ami azt jelenti, hogy tíz fertőzött átlagosan hat másik embernek adja át a kórokozót.

PestiSracok facebook image

A ZDF német közszolgálati televízióban pénteken közzétett felmérés szerint a németek 61 százalékát a koronavírus-járvány gazdasági következményei jobban aggasztják, mint az esetleges egészségügyi hatásai. A megkérdezetteknek csak a 33 százaléka aggódott jobban a Covid-19 betegség egészségügyi következményeitől.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.