Pesti Srácok

A Ripost szerint a Pesti úti idősotthonban alig fürdetik a lakókat és spórolnak a fertőtlenítéssel

A Ripost szerint a Pesti úti idősotthonban alig fürdetik a lakókat és spórolnak a fertőtlenítéssel

A Ripost szerdai cikkében arról ír, hogy a Pesti úti idősotthonban 160 betegre juthat egy nővér, a mosással pedig spórolnak. A lapnak az ott dolgozó ápolók elmondták, hogy a mai napig borzalmasak a körülmények a fővárosi fenntartású intézményben, ahol semmi nem változott a járvány kitörése óta.

– mesélte a lapnak az egyik ápoló, aki szerint az év elejére mindenki felmondott, és olyan is előfordulhatott, hogy két emeletre jut egy nővér, akinek 160 lakót kellene ellátnia. Beszámolt arról is, hogy nemrég visszahívták egy kolléganőjét nyugdíjból, annyira nem volt ember. Állítása szerint a 44 idős elhunyt azok közül kerülhetett ki, akik nem voltak képesek az önellátásra. Egy másik nővér, aki a mai napig ott dolgozik, közölte, hogy komoly bajok vannak a higiéniával, hiszen a mosodára alig érkezik szennyes, amit azzal magyaráz, hogy vélhetően alig fürdetik a betegeket és ritkán cserélik az ágyneműt. Állítólag több nővér azért hagyta ott az intézményt, mert a dolgozókkal nem megfelelően bántak egyes vezetők.

Forrás: Ripost

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.