Pesti Srácok

Az ÁSZ szerint Gyurcsányéknak vagy megvannak az elégett dokumentumaik, vagy hazudtak a párfinanszírozásról

Az ÁSZ szerint Gyurcsányéknak vagy megvannak az elégett dokumentumaik, vagy hazudtak a párfinanszírozásról

„Polcról leemelhető” dokumentumok bemutatásán múlik, hogy a DK újra megkaphassa az állami támogatást, amennyiben azok bizonyítják a párt törvényes gazdálkodását – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szóvivője. Horváth Bálint megjegyezte, mivel a DK tavaly májusban a Magyar Közlönyben közzétette 2018-as beszámolóját, "a párt vagy mégis rendelkezett az állítólag elégett dokumentumokkal, vagy pedig hasraütésszerűen írták be a számokat, így a beszámoló nem is felelhet meg a valóságnak, amivel saját tagságukat is megtévesztették. Ezt a tényt állapította meg az ÁSZ".

A portál arról ír, az Állami Számvevőszék a 2017–2018-as évek vizsgálatának lezárultával a 2019-re és a 2020-ra vonatkozó pénzügyi dokumentumokat vár a DK-tól. Az ÁSZ szóvivője szerint, olyan „polcról leemelhető” dokumentumokról van szó, amelyek, ha igazolják a jogszerű gazdálkodást a DK visszamenőleg megkaphatja az állami támogatást. Mint felidézik, az ÁSZ csütörtökön jelentette be, hogy kezdeményezte a DK költségvetési támogatásának felfüggesztését,

A Gyurcsány-párt természetesen „pártállamot” kiáltott azt állítva, az ÁSZ olyan dokumentumokat kér tőlük, amelyek a központi irodájukban 2018-ban keletkezett tűzben megsemmisültek. Horváth Bálint a MagyarNemzet.hu-nak nyilatkozva kiemelte, az ÁSZ már nem kér a tűzeset idejére eső dokumentumokat a DK-tól, megjegyezve, a vonatkozó törvény szerint, ha az adatszolgáltatáshoz szükséges dokumentumokat nem a szervezet székhelyén tárolják, azt be kell jelenteni a NAV-nak. Márpedig a DK székhelye nem abban a Teréz körúti irodában van, ahol a tűz keletkezett. A szóvivő kitért arra is, mivel a DK tavaly májusban a Magyar Közlönyben közzétette 2018-as beszámolóját,

PestiSracok facebook image

Forrás: magyarnemzet.hu; vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.