Pesti Srácok

Babiš nem ért egyet a helyreállítási alap javasolt elosztásával

Babiš nem ért egyet a helyreállítási alap javasolt elosztásával

Andrej Babiš cseh miniszterelnök nem ért egyet azzal a kulccsal, amely alapján az Európai Bizottság elosztaná a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságok támogatására szánt uniós helyreállítási alapot. Csütörtökön kiadott nyilatkozatában Babiš határozottan elutasítja például, hogy a feltételek között fontos szerepet kapjon a munkanélküliségi mutató.

– írja a cseh kormányfő. Csehországnak a Prágában nyilvánosságra hozott adatok szerint majdnem 20 milliárd eurót kellene kapnia a 750 milliárd eurós európai mentőcsomagból. Babiš nem ért egyet azzal sem, hogy a helyreállítási alap olyan országok gazdaságát támogassa, amelyeknek már hosszabb ideje költségvetési gondjaik vannak, és e gondjaikat a koronavírus-járvány csak még inkább kidomborította.

PestiSracok facebook image

– szögezte le a cseh kormányfő. Szerinte ezért a támogatásoknál a hangsúlyt a beruházásokra és a hiányos infrastruktúra kiegészítésére kell fordítani. Az Európai Bizottság elképzelése szerint az összegből a legnagyobb részeket a koronavírus-járvány által leginkább sújtott Olaszország és Spanyolország kapnák. Csehországra 19,2 milliárd euró jutna. Andrej Babiš az Európai Bizottság tervezett elosztási kulcsát határozottan elutasítja. Úgy véli, igazságosabb elosztási rendszerre lenne szükség. Az uniós terv – fejtette ki Babiš – túlságosan nagy eladósodással számol. A cseh kormányfő hangsúlyozta: Brüsszelben követelni fogja, hogy továbbra is maradjon fenn az európai költségvetés elosztásának jelenlegi modellje, amely segíti a gazdaságilag gyengébb tagállamok gyorsabb felzárkózását.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Petr David Jošek

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.