Pesti Srácok

Balczó nem vállalja a parlamenti alelnökséget Sneider helyett

null

Nem vállalja a parlamenti alelnöki tisztséget Balczó Zoltán. A jobbikos politikus ezt hétfőn jelentette be közösségi médiaoldalán. Közölte, egy hete azzal a feltétellel fogadta el a felkérést, hogy a posztot most betöltő Sneider Tamás nem várja el tőle a jelölés visszautasítását, a személycsere pedig "nyugodt körülmények között, az Országgyűlésben kialakult rutinnak megfelelően lesz megoldható".

Balczó hozzátette, mivel a jelenlegi alelnök nem mondott le, az ő megválasztása csak abban az esetben lehetséges, ha Sneider Tamást a Jobbik-frakció kizárja vagy kezdeményezi felmentését, ám "bármelyik történik meg, az számomra elfogadhatatlanná teszi a jelöltségem fenntartását".

Múlt hétfői bejelentés szerint visszahívja hat éve betöltött parlamenti alelnöki tisztségéből Sneider Tamást a Jobbik, helyére Balczó Zoltánt jelölik. A frakcióelnökség döntéséről tájékoztatva Szilágyi György, a párt szóvivője jelezte: a lépés "nem személyről, hanem feladatról szól", hiszen minden posztra megpróbálják a legmegfelelőbb személyt állítani. Emlékeztetett, a korábban az Európai Parlamentben képviselőként is dolgozó Balczó Zoltán volt már az országgyűlés alelnöke. Hozzátette, Sneider Tamás olyan kiemelt terület felelős szakpolitikusa a Jobbikban, mint a szociális ügyeké, ez a feladat pedig teljes embert kíván. Sneider Tamás csütörtökön jelentette be, hogy nem mond le parlamenti alelnöki tisztségéről.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.