Pesti Srácok

Csak részlegesen és fokozatosan indulhat újra az élet Los Angelesben

null

A kaliforniai Los Angelesben július végéig nem indul újra az élet – jelentette be kedd este Barbara Ferrer, Los Angeles megye közegészségügyi vezetője.

Ferrer kijelentette: a megyében legalább három hónapig érvényben kell maradniuk a járvány megfékezését célzó intézkedéseknek, így például a kijárási korlátozásoknak, a társadalmi elkülönülés előírásainak, az üzletek, illetve az üzemek zárlatának. "Nagyon látványos változásoknak" kellene bekövetkezniük a korlátozó intézkedések feloldásához" – fogalmazott a közegészségügyi szakember. Ilyen változásnak nevezte egy oltóanyag vagy a koronavírus okozta Covid-19 hatékony kezelésére alkalmas hatékony módszer kifejlesztését. Barbara Ferrer hangsúlyozta azt is, hogy a szigorú intézkedések bármilyen mértékű, túl korai feloldása a járvány ismételt fellobbanásához, az új fertőzöttek és a halálos esetek számának növekedéséhez vezethet.

Eric Garcetti, Los Angeles polgármestere egy kedd esti televíziós interjújában úgy fogalmazott: Ferrer doktornő bejelentése nem azt jelenti, hogy a Los Angeles-ieknek egész nyáron begubózva kell élniük. Azt mondta: arról van szó, hogy a város és az egész megye csak részlegesen és nagyon fokozatosan indítja újra a mindennapi életet, úgy, hogy közben az ott élők betartják az elővigyázatosság szabályait.

Mike Pence amerikai alelnök kedden megerősítette, hogy nem vonul önkéntes karanténba, ám pár napon keresztül "bizonyos távolságot tart" Donald Trump elnöktől. Pence sajtófőnökénél, Katie Millernél pénteken diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést. Ennek nyomán a Fehér Ház nyugati szárnyában – ahol a kormányzati munka folyik – kötelezővé tették a szájmaszkok viselését.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: abc7news

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.