Pesti Srácok

Donald Trump a republikánus szenátoroknak: Legyetek kemények a demokratákkal!

Donald Trump a republikánus szenátoroknak: Legyetek kemények a demokratákkal!

Legyetek kemények a demokratákkal! – John Cornyn texasi republikánus szenátor szerint ezt mondta Donald Trump elnök a republikánus szenátoroknak kedden, amikor a Capitoliumban találkozott velük.

Az elnök munkatársaival együtt folytatott megbeszéléseket a szenátus 53 republikánus politikusával. A tanácskozás ugyan zárt ajtók mögött folyt, de néhány politikus utána nyilatkozott a sajtónak. Maga Donald Trump csupán annyit mondott a várakozó riportereknek, hogy

Bár a találkozóra az adott alkalmat, hogy Donald Trump köszönetet kívánt mondani a republikánus politikusoknak a járvány idején és a gazdaság talpra állítása érdekében végzett munkájukért, de a beszélgetés nagyobb része a várható elnökválasztási kampányról szólt. Cornyn szenátor erről úgy nyilatkozott, hogy Trump lelkesítően beszélt a demokraták várható elnökjelöltje, Joe Biden ellen folytatandó kampányról, és azt magyarázta a politikusoknak, hogy

PestiSracok facebook image

A több, mint egyórás eszmecserén szóba került természetesen a járványhelyzet és a további várható gazdasági intézkedések sora is. Erről Mitch McConnell, a szenátus többségben lévő republikánus frakciójának vezetője úgy nyilatkozott az újságíróknak, hogy a republikánus törvényhozók egyelőre várnának az újabb gazdasági csomagtervekkel, mert szeretnék látni a korábbiak hatását.

– mondta McConnell. Kedden egyébként e találkozótól függetlenül Mike Pence alelnök és Steve Mnuchin pénzügyminiszter is tárgyalt a Capitoliumban a járványhelyzetről és a gazdaságukat újraindító tagállamok helyzetéről a kongresszus republikánus vezetőivel. Megbeszéléseikről azonban egyikük sem nyilatkozott. Kevin McCarthy, a republikánus képviselők frakcióvezetője újságíróknak csak annyit mondott: "pillanatnyilag nem látom szükségét újabb csomagtervnek". Steve Mnuchin pénzügyminiszter – Jerome Powell Fed-elnökkel együtt – kedden a kongresszusban számolt be az eddigi gazdasági intézkedésekről. Arra figyelmeztetett, hogy a járvány tartós károkat okozhat az amerikai gazdaságnak. Mint mondta, minél tovább marad lezárva a gazdasági és az üzleti élet, annál nagyobbak és maradandóbbak lesznek a károk, hiszen kisvállalkozások egész sora juthat csődbe és amerikaiak milliói számára tartós lesz majd a munkanélküliség.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.