Pesti Srácok

Esélye sem volt a túlélésre a bajai balesetben meghalt fiatal párnak

Esélye sem volt a túlélésre a bajai balesetben meghalt fiatal párnak

A helyszínen meghalt az a két fiatal, akit baleset ért szombat reggel Baja térségében, az 5501-es úton. Egy szemtanú szerint harmonikaként tört össze az autójuk, miután szemből belecsúszott egy honvédségi kamionba. Az látszik, hogy kisodródtak a kanyarban. A baleset körülményeit viszont csak most vizsgálják. A fiatalok egyik ismerőse beszélt róluk a Borsnak. Azt mondta, nem érti, hogy mi történhetett, mivel a 20 éves férfi sosem vezetett felelőtlenül.

Bácsbokod felől Baja irányába haladt a kis Fiat Puntó tegnap reggel fél 8 körül. A helyszíni szemle adatai szerint a sofőr nem megfelelő sebességgel haladt, ezért egy kanyarban átsodródott a szemközti forgalom sávjába, ahol frontálisan nekiütközött egy teherautónak. Az autó kis túlzással megsemmisült. Az útszakaszon még órákkal a baleset után is helyszíneltek.

PestiSracok facebook image

- mesélte egy szemtanú a Borsnak.

A kis piros autó az ütközéstől kigyulladt, tűzoltók fékezték meg a lángokat. A Puntót egy 20 éves csátaljai férfi vezette, mellette ült 21 éves bácsalmási barátnője. Semmi esélyük nem volt a túlélésre.

- mondta a lapnak az egyik ismerősük és azt is hozzátette, hogy az egész érthetetlen, mert a férfi sosem vezetett felelőtlenül.

A baleset körülményeit még vizsgálják.

Forrás: Bors/Origo; Fotó: baon.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.