Pesti Srácok

Fidesz: Szakadékba taszítja Miskolcot a szivárványkoalíció

Fidesz: Szakadékba taszítja Miskolcot a szivárványkoalíció

Az ellenzéki összeborulás által vezetett borsodi megyeszékhelyen már egy sor népszerűtlen intézkedést bevezettek rögtön az őszi helyhatósági választások után. Csoportos leépítésbe kezdtek az önkormányzat tulajdonában lévő Miskolc Holdingnál. A tisztogatások során egyszerű dolgozók tömegét tették lapátra és veszélybe került több száz család megélhetése. Szétverték a tömegközlekedést, drasztikusan ritkították a járatok számát. A helyi Fidesz-KDNP szerint néhány hónap alatt közel tízmilliárd forintnyi hiányt halmoztak fel. Attól tartanak, ha ilyen ütemben zajlik a város lezüllesztése, Miskolc menthetetlenül eladósodik és a szakadék mélyére jut.

A megszorító intézkedéseket az új városvezetők igyekeznek mindig olyan keretezésben a nyilvánosság elé tolni, mintha tehetetlenül roskadoznának a múlt terhei alatt; korábban azt állították, csak üres kasszát és adósságot örököltek elődeiktől, ám saját tiszteletdíjuk megemelésére és szekértolóik megjutalmazására találtak bőven forrást az „üres” kasszában.

– világított rá Alakszai Zoltán, a miskolci Fidesz-KDNP frakcióvezetője. Alakszai azt állítja, az előző polgári városvezetés munkahelyeket teremtett Miskolcon, gazdaságélénkítő politikájuk eredményeként pedig végre növekvő pályára került ez a jobb sorsra érdemes nagyváros, amely a rendszerváltás óta kereste az új irányt. A nehézipar összeomlása ugyanis olyan súlyos traumába torkollt, amelyből évtizedek alatt sem tudott felállni ez a térség.

PestiSracok facebook image

Megtorpant a fejlődés

Alakszai Zoltán portálunknak kifejtette, hogy a helyi jobboldalnak 2010–2019 között szívós munkával sikerült letenni egy élhető nagyváros alapjait, hiszen európai viszonylatban is a legzöldebb, legkorszerűbb tömegközlekedést alakították ki Miskolcon, ahol környezetbarát új buszok és villamosok közlekednek. Az elmúlt években idetelepült üzemek és gyárak beszippantották a munkaerőt, megújultak a fürdők és a turisztikai övezetek is épültek, szépültek. Átadták a diósgyőri várat, felújították a Palotaszállónál a függőkertet, korszerű világítást alakítottak ki a Szent István-barlangban és libegőt építettek Lillafüreden. Nőtt a város turisztikai vonzereje, és a gazdaságélénkítő intézkedések eredményeként már több munkavállaló hazatért Nyugat-Európából. Alakszai azt is hangsúlyozta portálunknak, hogy még az ismert nemzetközi lap, a Financial Times is megírta, hogy Miskolc az egyik legnépszerűbb európai város lett a befektetők körében, és az iparűzési adóból származó bevételek is meredeken nőttek a Fidesz-KDNP regnálása idején. Úgy véli, most megtorpant a lendület; a sokszínű, ám dilettáns városvezetés félő, hogy nem tudja megtartani ezeket a komoly eredményeket. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint a várost irányító jobbikos, momentumos, szoci, DK-s és LMP-s politikusokból verbuválódott, Velünk a Város nevű álcivil képződmény kishitű, a lakosságot megsarcoló megszorításokra épülő politikájával már visszahozta Miskolcra a Gyurcsány-Bajnai kormányok szellemiségét. Azt is hangsúlyozta, hogy eleinte az előző városvezetésre mutogattak; azt hazudták, hogy csődben vették át a város, most pedig a kormányt okolják saját kudarcaikért, ahelyett, hogy végre dolgoznának.

Alakszai Zoltán. Fotó: PestiSrácok.hu

Gazdasági program sincs

A választások után számos „szakértőt” hozott Miskolcra a DK markában lévő városvezetés, a szakértelemnek azonban a legapróbb jelei sem fedezhetők fel a sikertelen pályázatokban és a visszadobott projektekben.

– fakadt ki a Fidesz-KDNP politikusa, aki úgy véli, nem kellene lemondani a várfelújítási tervekről, ha a városvezetés végre összekapná magát, és ahelyett, hogy szekértolóiknak osztogat zsíros pozíciókat, végre a közérdekű ügyekre is szentelne némi figyelmet. Alakszai szerint a szivárványkoalíció csak közlemények szintjén dolgozik, de sose lép a tettek mezejére és minden mulasztása miatt másra mutogat. Most épp a kormányra.

– szögezte le a frakcióvezető, majd példaként a gépjárműadóra vonatkozó kedvezményeket, a járulékcsökkentéseket hozta fel, amelyekkel az önkormányzati szektor vállalatai is élhetnek.

– tette hozzá, majd megjegyezte: ha nem kezd el végre dolgozni az új vezetés, a város menthetetlenül csődbe jut.

– nyilatkozta Alakszai Zoltán portálunknak.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.