Pesti Srácok

Horvátország és Szlovénia megpróbálja megmenteni a nyári turisztikai szezont

Horvátország és Szlovénia megpróbálja megmenteni a nyári turisztikai szezont

Horvátország és Szlovénia megpróbálja megmenteni a nyári turisztikai szezont: Szlovéniában már a jövő héten kinyithatnak a kisebb szálláshelyek, Horvátország június 1-jén, de legkésőbb 15-én indítaná az idényt - írta a helyi sajtó kedden.

Zdravko Pocivalsek szlovén gazdasági miniszter az általa vezetett szakértői felülvizsgálati csoport ülését követően a sajtónak úgy nyilatkozott: javasolni fogja a kormánynak, hogy a bevezetett korlátozások által leginkább érintett ágazatban, a turizmusban május 30-a után is hosszabbítsa meg a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek enyhítésre elfogadott gazdaságélénkítő intézkedéseket.

Szavai szerint legalább még négy hónapig vagy az év végéig állami támogatásban kell részesíteni az idegenforgalmi vállalkozásokat, továbbá egy külön alapot kell létrehozni, amely vissza nem térítendő támogatásokkal, valamint kedvezményes kölcsönökkel segíti majd a turizmus újraélesztését. Szlovéniában a turizmusból származó bevételek a bruttó hazai termék (GDP) 12 százalékát teszik ki.

Simon Zajc államtitkár kiemelte: szigorú óvintézkedések mellett már a jövő héten újranyithatnak a kisebb, legfeljebb 30 fő befogadásra alkalmas szálláshelyek, júniustól pedig a hotelek, wellnessközpontok és más turisztikai létesítmények is.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

Gregor Jamnik, a Szlovén Idegenforgalmi Szövetség elnöke szerint, amennyiben újranyitnák a határokat azon országok felé, ahol hasonló a járványügyi helyzet, mint Szlovéniában a szállodák kihasználtsága a nyáron elérhetné a harminc, őszre pedig az ötven százalékot.

Horvátország nagyon számít a szlovén turistákra. A németek után a szlovénok töltik el a legtöbb vendégéjszakát az országban. A szlovén állampolgárok továbbá 120 ezer ingatlannal, 8500 hajóval és több ezer bérelt kempinghellyel is rendelkeznek a tengerparti országban.

Gari Cappelli turisztikai miniszter a Jutarnji List című horvát napilapnak elmondta: komoly megbeszéléseket folytatnak Szlovéniával, hogy megoldást találjanak a biztonságos határátlépésre, és június 1-jén, de legkésőbb 15-én újranyissák a horvát-szlovén határt. Hozzátette: folynak a tárgyalások más európai tagállamokkal is arról, hogy a forgalomban úgynevezett turistafolyósok nyíljanak. A Horvátországba látogató 20 millió turista fele júliusban és augusztusban érkezik az országba. A turizmusból származó bevételek az ország GDP-jének közel 20 százalékát adják.

Mivel jelentősen lassult az új koronavírus terjedése Horvátországban és Szlovéniában is, szigorú óvintézkedések mellett a kormányok fokozatosan enyhítenek a korlátozásokon, és újraindítják a gazdaságot.

Horvátországban 24 óra alatt tizeneggyel - hattal többel, mint egy nappal korábban -, 2112-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt nap során tapasztalt három halálesettel 83-ra emelkedett a halálos áldozatok száma. Az első fertőzés valamivel több mint két hónappal ezelőtti megjelenése óta 1560 beteget nyilvánítottak gyógyultnak.

Szlovéniában egy nap alatt hattal, 1445-re emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, ezt megelőzően két napig egyetlen újabb fertőzöttet sem diagnosztizáltak az országban. Az elmúlt 24 órában egy ember hunyt el a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 98-re nőtt. A járvány megjelenése óta a kétmillió lakosú országban 57 474 koronavírustesztet végeztek. A diagnosztizált betegek közül 56-an vannak kórházban, közülük 17-et ápolnak intenzív osztályon.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?