Pesti Srácok

Iohannis a kisebbségvédelem bajnoka?!? – Tiltakoznak a nyugat-európai magyar szervezetek

null

Klaus Iohannis román elnök többek között azzal a címszóval érdemelte ki 2020-ban a német Károly-díjat, miszerint a méltányosság, a kisebbségek védelme és a kulturális sokszínűség nagy bajnoka lenne, ugyanakkor áprilisi kijelentései ennek éppen az ellenkezőjét igazolják – vélik a nyugat-európai magyar szervezetek, amelyek nyílt levélben fordultak a díj kuratóriumi bizottságához. Ugyanakkor felszólítják a román elnököt, hogy kérjen bocsánatot, a „romániai magyar kisebbség és a kelet-közép-európai békés együttélés elleni felelőtlen támadásáért”.

Mint a nyílt levélben felhívják a figyelmet, a kuratórium 2020-ban Klaus Iohannisnak ítélte a Károly-díjat, többek között azzal az indoklással, hogy a román államelnök

A szövetség ugyanakkor felidézi: Iohannis április 29-én tartott nyilvános beszédében azzal vádolta meg a Román Szociáldemokrata Pártot, hogy titokban együtt harcol a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel Erdély magyaroknak való „átengedéséért”. Eközben „rosszindulatú, gunyoros modorban magyar szavakat is használt”. Úgy vélik,

PestiSracok facebook image

Kiemelték: a román államelnök

A közleményben kiemelik: Iohannis méltatlanná vált a Károly-díjra, mivel a beszédének stílusa és tartalma „kárt okoz e nemzetközi díj eszményének, amely az európai egyesüléssel kapcsolatos érdemeket jutalmazza. Tagadja Európa egyetemes értékeit.”

– hangsúlyozzák.

A Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségétől a következő országokból csatlakoztak a tiltakozáshoz: Németország, Észtország, Franciaország, Lettország, Hollandia, Ausztria, Svédország.

A díj odaítélése miatt már a német sajtóban is megjelent egy Iohannist elmarasztaló véleménycikk, amelyről itt olvashatnak.

Forrás: NYEOMSZSZ nyílt levele; Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még