Pesti Srácok

Ismét felbukkant Kim Dzsong Un, aki a nukleáris elrettentés megerősítéséről tanácskozott

Ismét felbukkant Kim Dzsong Un, aki a nukleáris elrettentés megerősítéséről tanácskozott

Kim Dzsong Un elnökletével tartotta meg ülését az észak-koreai munkapárt központi katonai testülete, a tanácskozáson megvitatták a többi között a háborús nukleáris elrettentés erősítéséról szóló új javaslatot - jelentette a phenjani kommunista vezetés szócsöveként számon tartott KCNA hírügynökség vasárnap.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség által idézett jelentés hírértékét növeli, hogy Kim Dzsong Un ismét három héten át nem jelent meg a nyilvánosság előtt. A szöuli újraegyesítési minisztérium pénteken beszámolt arról, hogy Kim utolsó nyilvános szereplése május 1-jén volt, miután előtte húsz napon keresztül nem adott magáról hírt. Nem jelent meg például azon az ünnepségén sem, amelyet nagyapjának, a népi Korea alapítójának születésnapi évfordulóján rendeztek, így találgatások keltek szárnyra világszerte egészségi állapotának válságosra fordulásáról, mi több, haláláról.

A KCNA vasárnapi jelentése szerint, a munkapárti katonai testület ülését a nemzetvédelmi erők további megszilárdításával kapcsolatos követelmények megvitatásának szentelték, szó volt a háború megelőzéséről bel- és külpolitikai eszközökkel. A tanácskozáson megvitatták a háborús nukleáris elrettentés megerősítését felvázoló új javaslatot, amely kiköti, hogy a hadászati erők bevetése kizárólag végszükség esetén történhet. A tanácskozás résztvevői rámutattak a hadsereg szervezésének egyes hiányosságaira, és megvitatták ezek kiküszöbölésének lehetőségeit. A KCNA nem részletezte, hogy a nukleáris elrettentés megerősítését illetően milyen új elképzelések hangzottak el a tanácskozáson.

Forrás: MTI/Fotó: MTI/AP

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.