Pesti Srácok

Jelentősen csökkent a koronavírus miatt elhunytak száma Belgiumban

Jelentősen csökkent a koronavírus miatt elhunytak száma Belgiumban

Jelentősen, az elmúlt napokban regisztrált esetek csaknem felére, huszonhatra csökkent a koronavírus által okozott megbetegedés következtében az utóbbi huszonnégy órában elhunytak száma Belgiumban. Hollandia ugyancsak a vírus okozta halálesetek számának drasztikus csökkenésről adott hírt pénteken. Luxemburgban napok óta egyetlen ember sem vált a járvány áldozatává.

A belga közegészségügyi szolgálat pénteki tájékoztatása szerint a járvány belgiumi megjelenése óta 9212 ember hunyt el a betegségben. Az újonnan fertőzöttek száma a hét elején jelentett kétszáz alatti esetekhez képest enyhe emelkedést mutatva kétszázhetvenhatra emelkedett. Ezzel eddig 56 511 ember esetében mutatták ki a kórokozó jelenlétét az országban. Kórházakban 1415 embert ápolnak, közülük kétszázhatvannyolcan részesülnek intenzív ellátásban, mindkét mutató csökkenő tendenciát mutat.

Benjamin Dalle, a flamand kormány ifjúsági ügyekért felelős minisztere a belga tartományi kormányokat és szakértőket tömörítő bizottság pénteki egyeztetése után bejelentette: július elsejétől megengedett a nyári táborok és a tanulással összefüggő tanfolyamok megtartása szigorú egészségügyi szabályok betartása mellett. Ezek között szerepel, hogy a tábor, vagy rendezvény legfeljebb ötven fős lehet a vezetővel és a kísérőkkel együtt. A résztvevőknek az előírt másfél méteres távolságot minden esetben meg kell tartaniuk, továbbá külső látogató fogadására nincs lehetőség. Arcmaszk viselése nem lesz kötelező. A külföldre szervezett táborokat akkor lehet megtartani, ha azok helyszíne százötven kilométernél nincs messzebb a belga országhatároktól. A bejelentés szerint május 27-től kinyitnak a játszóterek, amelyeket a legfeljebb tizenkét éves gyermekek látogathatnak, legfeljebb húszan.

Ben Weyts flamand oktatási miniszer arról tájékozatott, hogy június 2-től Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű tartományának általános iskoláiban, valamint a középiskolák alsó tagozataiban megkezdődik az oktatás. A felső tagozatosok egyelőre heti egy napon járhatnak majd iskolába; a diákok számára négy négyzetméter, a tanároknak nyolc négyzetméter kijelölt területet kell biztosítani, ezeken belül más nem tartózkodhat. Flandriában az óvodák is kinyitnak, a gyermekeknek nem kell majd betartaniuk a biztonságos távolságot, az arcmaszk viselése sem lesz kötelező, csak az óvónők számára akkor, amikor a szülőkkel találkoznak.

PestiSracok facebook image

Hollandiában a helyi közegészségügyi intézet pénteken délután szintén a járvány következtében elhunytak átlagos számának csökkenéséről tájékoztatott. A holland statisztika szerint az előző héten 2850 haláleset történt az országban, ami körülbelül kétszázzal kevesebb a megelőző évek azonos időszakában feljegyzett adatoknál. A szakhatóság beszámolója szerint a két hete még csaknem kilencven, a múlt héten átlagosan ötven, a hét elején bekövetkezett huszonöt halálesethez képest az utóbbi huszonnégy óra alatt tizenhárman haltak meg a koronavírus miatt. A fertőzéssel frissen regisztráltak száma átlagosnak mondható, az utóbbi egy nap alatt száznyolcvannyolc ember esetében volt pozitív a vírusteszt eredménye, ezzel ezidáig 44 888 embernél mutatták ki a kórokozó jelenlétét az országban. A holland sajtó tájékoztatása szerint az ország keleti felében fekvő Groenlo városának egyik vágóhídjának mintegy hatszáz dolgozója közül negyvenötnél mutatták ki a koronavírust. Az illetékes hatóságok a német határ közelében található húsfeldolgozó valamennyi munkavállalóját kéthetes karanténra kötelezte.

A luxemburgi egészségügyi minisztérium az utóbbi napokban nem jelentett a járványhoz köthető egyetlen halálesetet sem; a héten két ember hunyt el a betegségben. A hét elején közölt tizenhárom új esethez képest pénteken kilenc ember szervezetében mutatták ki a vírus jelenlétét a nagyhercegségben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.