Pesti Srácok

Jól vizsgázott Olaszország az újraindulás első napján

Jól vizsgázott Olaszország az újraindulás első napján

A belügyi és egészségügyi hatóságok értékelése szerint jól vizsgáztak az olaszok a majdnem két hónapja tartó korlátozások utáni újraindulás első napján, hétfőn: nem áradtak ki tömegesen az utcára, és betartották a továbbra is érvényes óvintézkedéseket. A sajtóban közölt összefoglalók szerint a hétfő reggeli csúcsforgalom intenzívebb volt, mint egy héttel ezelőtt, de az utcák többsége üres maradt még a nagyvárosokban is. A metrómegállókban reggel és délután hosszabb sorok álltak, mivel az utasokat egyenként engedték be, és egyszerre nem többet egy tucatnyinál. Sorban álltak a nagyobb vasútállomásokon is azok, akik hetek után visszatérhettek lakóhelyükre, ahova a korlátozások miatt korábban nem tudtak elutazni.

A napvilágot látott értékelések szerint, óvatosság és nyugalom jellemezte az olaszországi újraindulás első napját. Az egészségügyi hatóságok szerint a főpróbán az ország lakossága jól vizsgázott, bár az illetékesek tartanak attól, hogy az igazi vízválasztó a hét többi napja lesz, amikor az olaszok fokozatosan felbátorodva egyre nagyobb számban térnek majd vissza az utcákra.

A kijárási korlátozást ezért nem oldották fel teljesen: továbbra is csak munkavégzés vagy más indokolt esetben lehet az utcán tartózkodni. Az újranyitott parkokat sem lepték el tömegek, pedig mindenki azt hitte, tele lesznek. Inkább idősek sétáltak a napon, valamint babakocsis szülőket lehetett látni.

Valójában első lépésben a termelés indult újra Olaszországban: az autógyárak, a textil- és az építőipar. Az üzemek többsége az északi iparosodott régiókban található, vagy a városokon kívül, így a munkába álló dolgozók nem növelték a városi forgalmat. A 4,5 millió dolgozó nagy része az északi gócpontokon tért vissza munkahelyére, a hivatalokban, közigazgatásban továbbra is távmunkában dolgoznak. Az oktatás szeptemberig szünetel.

PestiSracok facebook image

A még júniusig vendéget nem fogadó vendéglátás is részben újraindult, bárok, presszók, kávéházak, éttermek elvitelre árulhatnak ételt és italt. A nagyobb presszókba beengedik a vendéget egyméteres távolságra a pulttól, a kisebb helyeken kiadják az ajtón a műanyag pohárban, tányérban elvihető kávét, pizzát vagy tésztát. "Kis lépés, de több ,mint jelképes, mivel lelkileg sokat segít nekünk, kereskedőknek és a vendégeinknek is" - mondta Tiziana Buffacchi, az egyik római belvárosi kávéház üzletvezetője az MTI-nek. "Végre kávézhatunk!"- tették hozzá a vendégek, hangsúlyozva, hogy a járvány az olaszországi társadalmi élet mindennapi szokásait verte szét, és most ezek visszaszerzése a talpra állást jelképezi.

Az üzlettulajdonosok a május 18-tól tervezett újranyitás előbbre hozatalát sürgették Velencében a Szent Márk téren, majd a Rialto-hídján tüntetve, egymástól egy méteres távolságra. A szicíliai Palermóban újranyitották a temetőket kötelező látogatásfoglalással. Problémák Nápolyban, a Vezúv-menti városokat összekötő vasúton akadtak, amelyet megrohamoztak a munkába indulók. Az utasok nagy része szájmaszkot sem viselt.

- hangoztatta Giuseppe Conte miniszterelnök a közösségi oldalán az olaszokhoz intézett üzenetében.

Forrás:MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.