enyhítés
Az ügyészség indítványa ellenére jogerősen enyhítette M. Richárd büntetését a Fővárosi Törvényszék
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt jogerősen három és fél év fogházra enyhítette pénteken a Fővárosi törvényszék M. Richárd büntetését, aki egyike volt annak a két vétkes sofőrnek, akik két ember halálát okozták több mint négy esztendeje Budapesten, a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében. A másik vádlott, a szabálytalanul kanyarodó N. József egy év három hónap, két évre felfüggesztett fogházat kapott, ami ugyancsak enyhítést jelent. Utóbbi terhelt esetében a bíróság előzetes mentesítést alkalmazott, ami azt jelenti, hogy nem minősül büntetett előéletűnek. M. Richárdot a törvényszék véglegesen eltiltotta a járművezetéstől is. Kiszel Zoltánné Nyekita Györgyi bírói tanácsa egyetértett az ügyben első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) korábbi megállapításával, hogy a tragikus balesethez M. Richárd gyorshajtása és N. József szabálytalan kanyarodása együttesen vezetett. M. Richárd korábban – egyebek mellett – azzal védekezett, hogy vészfékezéssel igyekezett elkerülni az ütközést, az ügyben eljáró igazságügyi szakértő azonban megállapította, hogy a fenti módon nem, hanem visszakormányzással lehetett volna elkerülni a karambolt. Müller Cecília: Kedden közel harmincezer egyadagos új vakcina érkezik hazánkba
A koronavirus.gov.hu oldalon közölt adatok szerint az elmúlt huszonnégy órában 5077 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 725 241 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 291 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 23 708 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 429 074 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 272 459 főre emelkedett. 10 740 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1 249-en vannak lélegeztetőgépen. A szakemberek szerint a járványból a védőoltás jelenti a kiutat, ezért folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2 900 383 fő, közülük 1 217 258 fő már a második oltását is megkapta. Magyarország a második az uniós oltási ranglistán. A magyar lakosság huszonkilenc százaléka már kapott oltást, szemben az uniós tizenöt százalékos átlaggal. A beoltottak száma múlt kedden meghaladta a két és fél milliót, szerdától megkezdődött a lépcsőzetes újraindítás. Szigorú járványügyi intézkedések mellett, de kinyithattak az üzletek, a szolgáltatások és a kijárási tilalom huszonkét órára tolódott. Az elmúlt napokban soron kívüli oltáson vehettek részt a bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozók. A háziorvosok által beküldött regisztráltakat Pfizer és Szputnyik vakcinákkal oltják a kórházi oltópontokon. Ajánljuk még
Az ukránok már lábbal is tiporhatják Magyarország szuverenitását
Azt már tudjuk, hogy az ukránoknak saját maguk és szuverenitásuk a legfontossabb, ugyanakkor a hírek szerint, ha a helyzet, mármint az ukrán érdek úgy kívánja más állam területe akár lábbal is tiporható, szószerint. Anna-ügy: Felmentették azt a tíz migránst, akik kislányt zaklattak Bécsben
Osztrák közfelháborodás, beilleszkedési problémák - lesz még folytatása az Anna-ügynek. A strasbourgi bíróság szerint szabadon tombolhat az ellenzék a magyar parlamentben
A szaftos botrányok és tekintélyes büntetések Brüsszeltől sem idegenek. Ukrán Gleiwitz – Avagy tényleg megdrónoztuk Kárpátalját?
Mivel nem jött be az USA ellenünk hergelése, rendkívül megfontolt szomszédaink úgy döntöttek, hogy egyenesben nekünk esnek, mint kozák az anyjának. Az ukrán Gleiwitz pedig egy drónnal indult, amire alapozva már el is tervezték a kétfrontos háborút.