Pesti Srácok

Kárász Róbert kiakadt a 24.hu ellene irányuló lejárató hadjárata miatt

Kárász Róbert kiakadt a 24.hu ellene irányuló lejárató hadjárata miatt

Jogi lépéseket tett Kárász Róbert a 24.hu újságírójával, Nagy Gergely Miklóssal szemben, mivel az ATV műsorvezetője szerint Nagy olyan lejárató cikkeket közölt róla, és az alapítványáról, amelyeknek semmilyen valóságalapja sincs. A 24.hu munkatársa legutóbb kedden jelentetett meg egy olyan írást, amely szerint Kárász az Ezer Lámpás Éjszakája az Eltűnt Gyerekek Felkutatásáért nevű alapítványának tevékenysége miatt hűtlen kezelés és sikkasztás miatt indult hatósági vizsgálat. Ugyancsak keddi Facebook-bejegyzésében Kárász Róbert közölte: nem volt ellenük semmilyen adóhatósági vizsgálat, nyomozásról pedig nincs tudomásuk. A műsorvezető kijelentette, ha bármilyen aggály vetődne fel vele, az alapítványai tevékenységével kapcsolatban, akkor nyugodtan áll a vizsgálatok elé. Figyelemre méltó, hogy Kárász Róbert és Nagy Gergely Miklós, illetve a 24.hu elvileg azonos politikai platformon állnak, a balliberális lejáratási, bomlasztási gépezet – a régi kommunista elődökhöz hasonlóan – senkinek nem kegyelmez, még táboron belül sem.

Nagy Gergely Miklós írásairól azért kell beszélni, mert nem hagyhatunk szó nélkül olyan igazságtalanságokat, amelyek befolyásolják és rombolhatják személyem hitelességét, a programunk létjogosultságát, annak megítélését, és alapítványunk működését. Természetesen most is leírom: minden szükséges és lehetséges jogi lépést megtettem és megtettünk és tesszük ezt addig, amíg becsületünket sértő hazugságokat írnak rólam és rólunk – írta keddi Facebook-bejegyzésében Kárász Róbert.

– közölte a műsorvezető.

PestiSracok facebook image

A 24.hu a témában megjelent írása után Tényi István tett feljelentést egy hónapja költségvetési csalás vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A feljelentés szerint az alapítvány a működéséhez erősen megkérdőjelezhető szolgáltatásokat vett igénybe az állami támogatásból, valamint a Kárász Róbert nevéhez fűződő GAP Media Kft.-től is vett igénybe szolgáltatásokat, ami felveti a költségvetési csalás elkövetésének gyanúját. Az adóhivatal azt írta, hogy a feljelentés alapján felmerült a gyanú, hogy ismeretlen személy az alapítvány költségvetésből származó, támogatásként kapott pénzeszközeit a jóváhagyott céltól eltérően használta fel, ezért költségvetési csalás gyanúja miatt elrendelték a nyomozást. A lefolytatott NAV-vizsgálat ugyanakkor azt állapította meg, hogy a jegybank nem az államháztartás része, ezért az általa juttatott pénzzel kapcsolatban költségvetési csalás nem állapítható meg. Az adóhivatal szerint azonban Tényi feljelentése alapján felmerülhet a hűtlen kezelés, illetve sikkasztás bűncselekmények elkövetésének gyanúja, ezért a NAV a VIII. kerületi rendőrkapitányságra helyezte át az ügyet. Kárász Róbert szerint Tényi István valótlanságokon alapuló cikkek miatt tett feljelentést. A műsorvezető bejegyzésében jellemezte Nagy Gergely Miklóst is:

Forrás: Facebook/24.hu. Fotó: Facebook.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?