Pesti Srácok

Koronavírus – Belgiumban egyre kevesebben kerülnek kórházba

Koronavírus – Belgiumban egyre kevesebben kerülnek kórházba

Belgiumban egy hete tartósan csökkent a Covid-19-fertőzéssel kórházba utaltak száma, és valószínűleg ez a tendencia folytatódik az elkövetkező napokban, sőt, hetekben is – nyilatkozta a helyi sajtónak Steven Van Gucht, a belga közegészségügyi szolgálat szóvivője.

Jelenleg közel 3000 a kórházi fekvőbetegek száma, 646-an intenzív ellátásban részesülnek. Az országban további 272 fertőzöttet azonosítottak 24 óra leforgása alatt; ez a szám csak kevéssel magasabb a hétfői, illetve a keddi adatnál. A 11,5 milliós országban több, mint 50 ezer a regisztrált fertőzöttek száma; ebbe beletartoznak a gyógyultak, illetve a halottak is. A halottak száma 8335, az elmúlt 24 órában a járvány 111 halottat követelt. A kormány még a nap folyamán dönt a korlátozó intézkedések további enyhítéséről.

Hollandiában csökkent a járvány okozta halálesetek száma. A legfrissebb adatok szerint az elmúlt 24 órában 36-an hunytak el, ami majdnem a felével kevesebb az előző napok hasonló adatainál. Az azonosított esetek száma is több, mint százzal volt kevesebb, mint a megelőző két napban. A 17,5 milliós lélekszámú országban eddig 5204-en haltak bele a Covid-19-vírusfertőzésbe.

Luxemburgban szerdán nem érkezett hír sem újabb fertőzöttről, sem halálesetről. A luxemburgi állami központi hivatal szerdai jelentésében úgy fogalmazott, hogy a koronavírus-járvány nem gyakorolt jelentős hatást az ország átlagos halálozási rátájára.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.