Pesti Srácok

Kormányinfó: 500 intézményben szervez a kormány iskolaőrséget (Visszanézhető!)

Az ellenzékre a járványügyi veszélyhelyzet során sem lehetett számítani, az ellenzéki politikusok pedig a kormány mellett a védekezést támogató és szervező szakembereket is támadták. A trianoni évforduló idejére enyhítenek a gyülekezési korlátozásokon. A következő költségvetésben is több forrás jut a családoknak és a nyugdíjasoknak. Több, mint 500 intézményben állít fel iskolaőrséget a kormány – hangzott el a mai Kormányinfón.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszámolt arról, hogy a kormány hétfői és szerdai ülése során a kabinet a költségvetésről, illetve a rendkívüli időszakot felváltó készültségi állapotról tanácskozott. A miniszter kifejezte, hogy a kormány szomorúan vette tudomásul, hogy az ellenzéki pártokra a járványügyi veszélyhelyzet idején sem lehetett számítani, és nemcsak a kormányt, de a védekezésben fontos szerepet játszó szakembereket is támadták. Gulyás Gergely szerint a rendkívüli jogrendet a sikeres védekezés okán tudja megszüntetni a kormány, de a járványügyi készültség még várhatóan hosszabb ideig velünk marad. Ennek értelmében az országos tisztifőorvos és a kormány többletjogkörökkel fog rendelkezni – például a vásárlási idősávok meghatározása és a rendezvények korlátozása tekintetében. A miniszter rámutatott, hogy megjelentek a Budapestet érintő új szabályozások, amelyek közül kiemelte a 1,5 méteres védőtávolság betartása mellett történő általános újraindítást.

TRIANON 100

Gulyás Gergely beszámolt arról, hogy június 3. és 7. között a trianoni évforduló alkalmából enyhítenek a gyülekezési korlátozásokon. Ennek során a 1,5 méteres távolságtartás mellett lesz lehetőség a megemlékezések szervezésére. Rámutatott, hogy az Országgyűlés emléküléssel tiszteleg a centenáriumi évforduló előtt, ahol beszédet mond majd Áder János köztársasági elnök is. A miniszter a trianoni országcsonkítás kapcsán megjegyezte, hogy hazánk soha nem volt még ennyire erős és határozott. A nemzeti összetartozásról szólva pedig megemlékezett a tíz évvel ezelőtt elkezdődött közjogi nemzetegyesítésre is.

PestiSracok facebook image

VÁLSÁGKEZELÉSEK

A benyújtott költségvetésről szólva Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány a számítások tekintetében nincs egyszerű helyzetben, hiszen csak a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank prognózisai alapján 10 százalékos eltérés figyelhető meg az idei évi GDP-adatokra vonatkozóan. A jövő évi büdzsé azonban általánosan jelentősebb forrásokat biztosít a legtöbb területre, a kormány pedig fontosnak tartja kifejezni megbecsülését a családoknak és a nyugdíjasoknak, hiszen a szociálliberális kormányok 2008-ban először az ő támogatásaikat nyirbálták meg válságkezelés címén. Ezzel szemben az Orbán-kormány elkötelezettségének kifejezéseként növelik a családok és a nyugdíjasok megbecsülését; ennek eredményeként épül majd vissza a 13. havi nyugdíj.

TILTÁS

Gulyás Gergely beszámolt arról, hogy a Kormányinfók szinte általános témájává vált az egyszer használatos műanyagok betiltásának kérdése. A korábbi fejlemények után a jelenlegi állás szerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter vezetésével olyan javaslat került kidolgozásra, amelynek értelmében jövő nyártól nyílik lehetőség ezeknek a termékeknek a betiltására hazánkban.

ISKOLAŐRSÉG

A tárcavezető beszámolt arról, hogy a kormány iskolaőrség felállításáról döntött. A testület első körben mintegy félezer intézményben kerül alkalmazásra, ahol rendszeres és kirívó magatartásszegésekre kerül sor. Gulyás Gergely rámutatott, hogy a testület feladata a rend fenntartása az oktatási intézményekben is, ennek támogatása céljából pedig szigorítják a pedagógusok sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmények szankcionálását.

Az élő közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető! A visszanézhető változatot a Videa segítségével adjuk közre.

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak! Ha leállna a közvetítés, frissítse az oldalt!

PESTISRÁCOK.HU

Vezettő kép: MTI/Botár Gergely/kormany.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.