Pesti Srácok

Lezárták a vizsgálatot a hajdúböszörményi baltás támadóval szemben

null

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy férfi ellen, aki egy hajdúböszörményi házban úgy fejbevágta áldozatát, hogy az életveszélyes sérüléseket szenvedett – írja a police.hu.

A rendőrség közleménye szerint a 42 éves gyanúsított még 2019 júniusában ment el az esti órákban, fia ballagási ünnepségét követően egy hajdúböszörményi ingatlanhoz, ahol a fiú édesanyja és annak férje lakott. A sértett nem engedte be a házba V. Viktort, aki ezért vitatkozni és dulakodni kezdett vele. A verekedés közben előkerült egy balta is, amelyet megszerzett a gyanúsított és úgy fejbevágta azzal a férfit, hogy az súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A rendőrök az ügy felderítése során beszerzett információk alapján azt is megállapították, hogy a bagaméri lakos több alkalommal járt volt feleségénél, ahol fenyegette, szidta a nőt és annak jelenlegi párját. Ezekért őt magánlaksértés és zaklatás vétség elkövetésével is meggyanúsították. A nyomozók a férfit bűnügyi őrizetbe vették és vele szemben a bíróság elrendelte a letartóztatást. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a vizsgálati szakaszban szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Forrás: police.hu; Fotó: police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.