Pesti Srácok

Már 50 milliárd forinttal segítette a családokat a falusi csok

null

A falusi csok keretében a kormány komoly támogatást kínál lakhatási célokra a kistelepüléseken – hangoztatta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön, a Bács-Kiskun megyei Kunadacson.

Gyopáros Alpár a Magyar Falu Program keretében a községben megvalósult fejlesztések közül a művelődési ház korszerűsítését tekintette meg. A programról szólva hangsúlyozta: a kormányzati forrásból megvalósuló életminőség-javító intézkedések helyben maradásra ösztönzik a kistelepüléseken élőket.

– mondta a kormánybiztos. Gyopáros hozzátette, hogy a falusi csok keretében a kormány komoly támogatást kínál lakhatási célokra. Gyopáros Alpár közölte: a falusi csok elindítása óta eltelt időben a támogatást 10 ezer, kistelepülésen élő család igényelte összesen 50 milliárd forint értékben.

PestiSracok facebook image

A program keretében a másfélezres lélekszámú Kunadacs a múlt évben négy pályázatot nyújtott be és mind a négy nyert. A programnak köszönhetően a művelődési ház fűtési rendszerének korszerűsítésére 11,2 millió forintot, az orvosi rendelő fűtéskorszerűsítésére 6,5 milliót nyertek, továbbá csaknem 5 millió forintot fordíthatnak járdaépítésre. A falu egy sportpark létrehozására is sikerrel pályázott.

A kormánybiztos a fejlesztések közül a művelődési házban elvégzett munkákat tekintette meg, ahol Farkas Ildikó polgármester számolt be a program segítségével elvégzett korszerűsítésekről.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.