Pesti Srácok

Még két-három járványhullámra számítanak Iránban

Még két-három járványhullámra számítanak Iránban

Iránban az elmúlt hetek legalacsonyabb napi szintjére, 802-re csökkent az új koronavírus-fertőzöttek száma – közölte Kianús Dzsahánpúr egészségügyi szóvivő szombaton. A tárcánál azzal számolnak, hogy két-három újabb járványhullám söpör végig az országon. A tárca szerint az újabb tömeges megbetegedések az őszi hónapokban várhatók.

Hatvanöten haltak meg az elmúlt 24 órában Covid-19-ben. Dzsahánpúr elmondta, hogy eddig 96 448-an fertőződtek meg a koronavírussal, a halálos áldozatok száma 6156, és 2787 beteg állapota válságos. A fertőzöttek 80 százaléka gyógyult meg. A hivatalos iráni adatokat bel- és külföldi szakértők is kétkedve fogadják. Az egészségügyi minisztérium a közelmúltban 116 várost nyilvánított koronavírus-mentes övezetté.

– húzta alá a tárca. Az ISNA iráni hírügynökség idézte szombaton Mohammad Reza Saneszaz helyettes egészségügyi-minisztert, aki szerint az országban még két-három járványhullám lesz.

PestiSracok facebook image

– mondta Saneszaz. Hozzátette, hogy az újabb tömeges megbetegedések az őszi hónapokban várhatók, és ez komolyan aggasztja a tárcát.

A világjárvány az amerikai szankciók miatt amúgy is zuhanórepülésben lévő iráni gazdaság 70 százalékát megbénította. Bár az üzletek újra kinyithattak az országban, az iskolák, sportlétesítmények, mecsetek és szent helyek továbbra sem látogathatók a fertőzésveszély miatt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.