Pesti Srácok

Mégsem tarthatnak szabadtéri szentmiséket a nemzeti kegyhelyen

null

Május 5-től újra nyilvánossá válnak a szentmisék a szentkúti bazilikában, azonban a váci püspök úr korábbi rendelkezését módosítva május 10-től mégsem lehetséges szabadtéri miséket rendezni a nemzeti kegyhelyen. A váci püspök úr korábbi rendelkezését módosította és ennek értelmében a szabadtéri szentmisék megtartását egyelőre sehol sem engedélyezi.

A rendelkezés a továbbiakban rögzíti, hogy a „váci egyházmegye Pest megyén kívüli területein (pl. Szentkúton) a templomban tarthatók szentmisék hétköznap és vasárnap, a következő feltételekkel: padonként egy ember üljön, ne közvetlen egymás mögött üljenek, használjanak szájmaszkot, csak 65 év alattiak vehetnek részt rajta. A helyben, élőben közvetített szentmisébe való bekapcsolódás után kizárólag a 65 év alatti hívek áldozhatnak.

Mátraverebély-Szentkúton a vasárnapi misék időpontja szokás szerint: 9.00 és 11.00 óra, a szentséges litániák pedig 10.30 órától lesznek a templomban. A hétköznapi misék és a zsolozsmák már május 5-én, keddtől nyilvánosak a templomban. A liturgikus rend a kegyhely honlapján megtalálható.

Ugyancsak a püspöki rendelkezés előírása szerint: „a szentmiséken a békeköszöntésnél a kézfogás továbbra sem lehetséges. Csak kézbe áldozás legyen (egy szín alatt). Áldoztatás előtt és után fertőtlenítse a kezét az áldoztató. Perselyezés csak a mise végén lehetséges”. Gyóntatás a szabadtéren lesz.

PestiSracok facebook image

Forrás: szentkut.hu; Fotó: MTI/Komka Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.