Pesti Srácok

Mélypontra jutott Karácsony, Demszky oktatja városvezetésből a főpolgármestert

null

Karácsony Gergelyt eddig is rengeteg kritika érte vezetői képességeinek hiánya miatt, és nem csak a kormányoldalról. A kegyelemdöfést azonban a Demszky Gábor kritikája viheti be, ugyanis még a rossz emlékű ex-főpolgármester szerint is értékelhetetlen utódja munkája. Demszky szerint Karácsonyban nincs elég határozottság és vehemencia a kormánnyal szembeni fellépéshez. Ezzel pedig úgy tűnik már az olyan keményvonalas balliberálisokat is elhidegítette magától, mint az egykori SZDSZ-es főpolgármester, aki szerint Karácsony csak PR-szinten képes politizálni, a szakpolitikusokat pedig száműzte a városházáról.

– írta még pénteken Demszky Gábor a Facebookon. A volt szabaddemokrata főpolgármester azt kifogásolja, hogy jelenlegi utódja nem elég vehemensen lép fel többek között, a Liget-projekt, a kormány egy részének a Budai Várba költözése, vagy a kórházi ágyak felszabadítása ellen. Az egykori főpolgármester arra kérte utódját, hogy hallgassa végre meg azokat, akik többet tudnak a főváros pénzügyeiről, mint azok, kik sosem láttak nagyvárost sikeresen, eredményesen gazdálkodni.

PestiSracok facebook image

– folytatta kritikus bejegyzését Demszky Gábor, majd felemlegette, hogy fél éve hiába próbál Budapestről beszélni a jelenlegi főpolgármesterrel. A liberális őselit kétségbeesését jól mutatják Demszky azon sorai, amelyben arról ír, hogy Karácsony az egyetlen valódi hatalommal bíró ellenzéki vezető, mégsem tesz semmit a nagypolitikai színtéren. Szavai azonban vélhetően nem érték el az általa remélt hatást, mivel pár órával később még egyszer megszólalt:

– számolt be mellőzöttségéről Demszky Gábor, majd kifejtette, szerinte hogyan kellene politizálnia Budapest első emberének. A volt városvezető azt várná Karácsony Gergelytől, hogy szálljon ki a „szigorítási versenyből”, mert ezzel csak politikai csatát veszthet a miniszterelnökkel szemben. Demszky Gábor láthatóan kétségbeesetten próbál visszakapaszkodni a balliberális elitbe, ennek megfelelően már programot is szabott Karácsony Gergelynek. Azt szeretné, hogy a főpolgármester inkább opponálja a kormány propagandáját és kizárólag arról beszéljen, hogy 36 ezer embert a kórházakból hazazavarni gyilkosság.

Forrás: Facebook/Magyar Nemzet; Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.