Pesti Srácok

Négy év fegyházra ítélték azt a férfi, aki rendőrökre uszította a kutyáját

null

Gyorsított eljárásban négy év fegyházbüntetésre ítélte a Kisvárdai Járásbíróság kedden azt a szabolcsi férfit, aki a vele szemben intézkedő rendőrökre uszította a kutyáját Pátrohán.

Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője közleményében azt írta: a hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, könnyű testi sértés és becsületsértés vétségében bűnösnek talált vádlott a múlt szombaton tett bejelentést a rendőrségen, azt állítva, hogy egy italbolt előtt bántalmazták. A férfi azonban a pátrohai lakásához érkező, őt igazoltatni próbáló járőrökre az utcán ráuszította az addig pórázon sétáltatott kutyáját.

– ismertette a sajtószóvivő. A Központi Nyomozó Főügyészség korábbi közleménye szerint a két körzeti megbízott végül gázspray-vel ártalmatlanította a kutyát, a jogszerű intézkedésnek továbbra is ellenálló ittas férfit pedig megbilincselték. A megharapott rendőr nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. Resán Dalma megjegyezte: a férfi a bíróság előtt a cselekmény elkövetését részben beismerte, tettét megbánta és bocsánatot kért a sértettől. A büntetés kiszabásakor súlyosító körülményként értékelték a vádlott büntetett előéletét: korábban felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt börtönbüntetésre ítélték, testi sértés miatt pedig jelenleg is tart vele szemben egy másik eljárás. Enyhítő körülményként értékelték ugyanakkor azt, hogy három kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik – olvasható az ítélet indokolásában. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhébb büntetés kiszabásáért jelentett be fellebbezést, az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Nyíregyházi Törvényszék

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.