Pesti Srácok

Nem mondott igazat a Margit körúti fakivágásról a baloldali polgármester

Nem mondott igazat a Margit körúti fakivágásról a baloldali polgármester

Őrsi Gergely, a II. kerület baloldali polgármestere megpróbálta a fővárosi kormányhivatalra fogni azt a brutális fapusztítást, ami szerdán történt a Margit körúton – írja az Origo. A kormányhivatal válaszában azt közölte, hogy ők semmilyen fairtásra nem adtak engedélyt, mivel a fakivágások ügyében első fokon a II. kerületi jegyzőnek, másodfokon a II. kerületi önkormányzatnak van kötelezettsége eljárni. Gór Csaba, a II. kerületi Fidesz-KDNP frakció vezetője azt mondta a lapnak: Őrsi Gergely polgármester a nyilvánosság előtt kezdett alaptalan üzengetésbe Budapest Főváros Kormányhivatalával a kivágással kapcsolatban, ahelyett, hogy saját hatáskörben először pontosan kivizsgálta volna a történteket, és hogy kinek is a felelőssége a fakivágás. A kerületi Fidesz a fák azonnali pótlását sürgeti.

Őrsi Gergely, a II. kerület baloldali polgármestere minden alapot nélkülözően próbálta a fővárosi kormányhivatalra fogni a Margit körút egy részén történt fakivágásokat. Szerdán azt írta ki közösségi oldalára a kerületvezető, hogy a műemlékvédelem alatt álló ingatlanon az építési engedélyt a Budapest Főváros Kormányhivatal Budavári Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala adhatta meg. Ezzel szemben Budapest Főváros Kormányhivatala nem adott engedélyt a II. kerület Margit krt. 19-21. építésterületen fakivágásra. Erre korábban sem volt, és most sincs hatásköre.

– közölte a kormányhivatal.

PestiSracok facebook image

– zárul a nyilatkozat.

– mondta Gór Csaba, a Fidesz-KDNP frakció vezetője az Origónak.

– tette hozzá. Gór Csaba a lapnak elmondta, bízik benne, hogy a II. kerület vezetése a jövőben mindent megtesz annak érdekében, hogy a zöldfelületek tekintetében hátrányos helyzetben lévő Margit körúton a fapótlás megtörténjen.

Forrás: Origo; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.