Pesti Srácok

Nyitnak a strandok Olaszországban

Nyitnak a strandok Olaszországban

A fodrászatok és kozmetikai szalonok megrohamozása várható május 18-ától Olaszországban a két hónapos zárvatartás után, de a vendégek egyesével való kötelező fogadása megnehezíti az újraindulást. Szigorú óvintézkedésekkel nyitják újra a strandokat is, ahol a biztonsági távolságot a tengerben lubickolók között is be kell tartani a tartományok kedden közölt szabályrendszere szerint.

A kormány, az egészségügyi hatóságok és a tartományok megállapodása értelmében a presszókban, kávézókban és éttermekben a pincérek és vendégek között legkevesebb egyméteres, az asztalok között legalább négyméteres távolságot kell biztosítani. A mintegy félmillió olaszországi bár és étterem megkezdte felkészülését a vendégek hétfőtől újrakezdődő fogadására, az óvintézkedések miatti asztalszám-csökkenés ellensúlyozására az önkormányzatok felfüggesztették a területfoglalási díjak begyűjtését. Amennyiben lehetséges, a presszók és éttermek előtti járda- és útszakaszon is asztalok helyezhetők el, például a parkolásra fenntartott részen, az autók helyére asztalokat állítva fel.

Több helyen ingyenes kóstolóval, karanténzáró partival készülnek megünnepelni az újraindulást. A vendéglátók azonban attól tartanak, hogy a vendégek nem fognak rögtön visszatérni a fennmaradó félelem és az anyagi nehézségeik miatt. A fodrászatok és kozmetikai szalonok megkezdték az üzlethelyiségek fertőtlenítését, friss felmérések szerint az olasz nőknek leginkább ez hiányzott az utóbbi két hónapban. Az előírások szerint a vendégeket egyenként kell fogadni, ezért máris hosszúra nyúltak a várólisták. A strandokon minden egyes napernyőhöz 12 négyzetméternyi területet kell biztosítani: itt kizárólag azok tartózkodhatnak, akik ezt lefoglalták. Annyi vendég lehet a strandokon, ahány napozóágy egymástól biztonságos távolságban elfér. A homokra leterített törölközőkkel nem lehet többlethelyet foglalni.

A napozóágyak közötti biztonságos távolságot mérik munkások Capocotta tengerpartján 2020. május 12-én, a koronavírus-járvány elleni védekezés második szakaszában. Olaszországban a bevezetett óvintézkedéseket fokozatosan négy fázisban oldják fel, április 27-tõl négy egymást követõ hétfõn újabb és újabb korlátozó intézkedéseken enyhítenek. MTI/EPA/ANSA/Emanuele Valeri
PestiSracok facebook image

A vendégek közötti távolság betartását a strand üzemeltetőinek kell felügyelni. Rendszeresen fertőtleníteni kell a mellékhelyiségeket, zuhanyzókat, öltözőket. Nem engedélyezett a csoportosulás, a csoportos sportolás és a játék sem. A szabadstrandokat lezárják, és amúgy oda is csak meghatározott létszámban lehet majd bejutni. A biztonsági távolságot a tengerben is be kell tartani. A Róma és Nápoly között található, eddig egyetlen fertőzöttet sem regisztráló Ponza és Ventotene szigete bejelentette, hogy a látogatókat majd kizárólag előzetes helyfoglalással engedik be, s idén nyáron nem fogadják a reggel érkező, majd már aznap este távozó turistákat. Szardínia szigete korábban közölte, hogy vírustesztet kér a belépéshez.

A tartományok közötti mozgást június elsejétől engedélyezheti a római kormány a nyitást követő első járványadatok függvényében. Az Il Messaggero című napilap úgy értesült, hogy Liguria, Lombardia és Piemonte tartomány továbbra is gócpontnak számít, ahol lassabban ível lefele a járványgörbe, ezért itt lassabban is oldhatnák a szigorításokat. Május 18-tól újranyitják kapuikat a múzeumok is, köztük a március 9-től zárva tartó Vatikáni Múzeum, amely mintegy 17 millió euró bevételtől esett el. Előzetes helyfoglalással várja ismét a látogatókat, akiknek kötelező lesz a szájmaszk viselete. Ezzel egy időben újranyithat a Szent Péter tér és a Szent Péter-bazilika is.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.