Pesti Srácok

Olaszországban megszületett a megállapodás az illegális bevándorlók letelepítéséről

Olaszországban megszületett a megállapodás az illegális bevándorlók letelepítéséről

Az olasz kormánypártok közötti hosszú viták után megszületett a megállapodás, amely több, mint félmillió illegális bevándorló letelepítését célozza meg. Ennek részleteit a sajtó a szerda délutáni kormányülés előtt hozta nyilvánosságra.

A megállapodás a mintegy hatszázezer, eddig tartózkodási engedély nélküli bevándorló helyzetének jogi rendezését tartalmazza. Az intézkedést kezdeményező Teresa Bellanova agrárminiszter nyilatkozata szerint hat hónapos, meghosszabbítható tartózkodási engedélyben részesülhetnek a korábban vagy jelenleg is az agrárszektorban dolgozó migránsok, akiknek többsége afrikai és ázsiai. A tartózkodással együtt biztosítják számukra az egészségügyi és társadalombiztosítást is. Hasonlóképpen rendezik az olasz családoknál dolgozó idősgondozók, bejárónők vagy a háztartási személyzet más tagjainak tartózkodását, közöttük Európai Unión kívüli kelet-európaiak is vannak. Utóbbiak esetében a tartózkodási engedély a munkaadóval kötött szerződés teljes időtartamát, vagyis akár több évet is fedhet.

Az eddig tartózkodási és munkavállalási engedély nélkül Olaszországban tartózkodó és dolgozó bevándorlók helyzetének rendezésének szabályait Teresa Bellanova, a kormánypárt Élő Olaszország (IV) politikusa, Luciana Lamorgese belügyminiszter, valamint a baloldali Demokrata Párt (PD) színeit képviselő Giuseppe Provenzano, a délolasz régiók fejlesztéséért felelős miniszter dolgozta ki. A másik kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) ellenezte az illegális migránsok "tömeges és teljes" letelepítését. A kormányerők nyilvánosságra került vitája miatt a kormány kedden nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a kérdésben "politikai megállapodás" született, és "fenntartások" kísérték a rendelkezés gyakorlati-jogi megvalósításának részleteit. Elemzők szerint az M5S az időhúzással csak saját politikai erejére kívánta terelni a figyelmet, de a végén rábólintott a baloldali pártok javaslatára.

A baloldali erők szerint a bevándorlók alkalmazása a járványhelyzetben több százezer idénymunkás nélkül maradt mezőgazdaságot, a termés megmentését segíti. Az olasz kormány reményei szerint az intézkedéssel felszínre kerülnek a mostanáig láthatatlan munkavállalók, pluszbevételhez jutnak a nyugdíjintézetek, és ellenőrizhetőbbé válik a bevándorlók egészségügyi helyzete is a járvány idején.

PestiSracok facebook image

A tartózkodási engedélyt a 2020. március 8-án Olaszország területén tartózkodott bevándorlók közül azok kaphatják meg, akiknek tartózkodási engedélye tavaly ősszel járt le, de addig a mezőgazdaságban dolgoztak vagy házi munkát végeztek. A tartózkodási engedélyt a munkavállaló és a munkaadó önállóan egyaránt kérelmezheti. A járványhelyzet miatt Olaszországból távozott bevándorlók nem térhetnek vissza az engedélyek megszerzésére.

Giuseppe Provenzano közösségi oldalán üdvözölte a kormány elhatározását, hangoztatva, hogy a feketemunka felszámolása az így dolgozó olaszokat is érinti. Sajtóértesülések szerint legalább félmillió bevándorló kaphat így tartózkodási engedélyt, közülük 200 ezren mezőgazdasági munkások. Más számítások szerint legalább 600 ezer bevándorló juthat így letelepedéshez, akikből 450 ezret a kereskedelemben, vendéglátásban, idegenforgalomban alkalmaznak. Teresa Bellanova parlamenti felszólalásában "milliósra" tette az olasz családoknál eddig törvénytelenül foglalkoztatott idősgondozók, bébiszitterek, takarítók számát. Sokan közülük a járványban elveszítették bevételüket, és nem tudták elhagyni Olaszországot; tartózkodási engedéllyel állami segélyben részesülhetnek. A kérelmek benyújtásának, elbírálásának, ütemezésének a részletei még nem ismertek: a mezőgazdaságnak azonban minél gyorsabban szüksége van a munkásokra.

Az agrárminiszternek a jobboldali ellenzéket vezető Liga párt szenátora, Stefano Candiani válaszolt, kijelentve, hogy a római kormányt nem érdekli az agrárszektor, miként nem törődik az év eleje óta 400 százalékkal megnövekedett illegális bevándorlással sem. "A kormány üzenete egyértelmű: az illegális migránsok fontosabbak az olaszoknál és a szabályosan Olaszországban élő bevándorlóknál is" - mondta. Hozzátette, hogy a Liga minden demokratikus eszközzel megakadályozza a kormány rendelkezését.

Az intézkedés annak az elfogadás előtt álló, 55 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagnak a része, amelynek több mint felét a járványhelyzet sújtotta vállalkozások újraindítására fordítanak.

A Coldiretti termelői szövetség közleményben hangsúlyozta, hogy a földeken alkalmazott migránsok munkaviszonyának rendezését "megkésettnek" tartja, ami nem nyújt megoldást az agrárszektornak, csak a bürokráciát növeli. A Coldiretti úgy vélte, a tartózkodási engedélyek hónapokat igénybe vevő kiadása helyett a gyorsabb voucher-rendszer adna segítséget. Az ágazati szövetség kiemelte, hogy a zöldség- és gyümölcsbetakarításhoz is "hozzáértő kezekre" van szükség, ezért német példára azt javasolta, hogy a szakképzett idénymunkások biztonságos "folyosókon" keresztül érkezhessenek Olaszországba, az olaszországi migránstáborokban levők földekre küldése helyett. A Coldiretti a munka nélkül maradt olaszok "hatalmas tömegére" is emlékeztette a kormányt.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Domenic Aquilina

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.