Pesti Srácok

Olaszországban százezer fölött a gyógyultak száma, megteltek az utcák

Olaszországban százezer fölött a gyógyultak száma, megteltek az utcák

Lendületesen ível lefelé a járványgörbe Olaszországban, ahol 200 alá csökkent az egy nap alatt meghalt betegek száma a polgári védelem szombat esti adatai szerint. Ezzel egy időben megteltek az utcák sétáló emberekkel, és több tartományban előbbre hozták az üzletek megnyitását is.

A halottak száma 194 volt, vagyis tovább csökkent az előző napi 243-hoz képest. Ezzel a járvány halálos áldozatainak száma elérte a 30 395-öt. Utoljára május 4-én csökkent kétszáz alá az elhunytak egy nap alatti száma, ami akkor rendkívülinek számított; azt megelőzően március közepe óta nem volt ilyen alacsony ez a szám. Hét olasz tartományban – a tegnapi öt tartományhoz képest – egyetlen beteg sem halt meg az elmúlt 24 óra alatt. Az aktív fertőzöttek száma több, mint háromezerrel csökkent az egy napja regisztrált 1663 után. Az aktív betegek száma jelenleg 84 842, nyolcvankét százalékuk otthoni karanténban tartózkodik. Most lépte túl a százezret a gyógyultak száma. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 218 268-at. A gócpontnak számító Lombardiában 85-re csökkent a halottak egy nap alatti száma a korábbi 94 után. Az aktív fertőzöttek száma 502-vel emelkedett a korábbi 609-hez képest.

A járványgörbe erőteljes lefelé ívelésének hatására megteltek sétálókkal az olasz városok utcái. Az óvintézkedések május 4-től indított enyhítését követő első hétvégén, a szigorú ellenőrzés ellenére megteltek Nápoly tengerparti sétányai, és a nyári időben hasonlóképpen tele voltak emberekkel az Adria-parti Rimini utcái is, miközben a strandokat továbbra is zárva tartották. A sétálóknak csak egy része viselt szájmaszkot. Az északi Trentino-Alto Adige és Friuli-Venezia Giulia, valamint a déli Calabria tartomány nem várta meg a kereskedelem május 18-től tervezett újraindítását, hanem korábban megnyitotta az üzleteket. Az egészségügyi hatóságok szerint az újraindulást követő járványhelyzet felméréséhez meg kell várni a május második felének adatait.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.