Pesti Srácok

Osztrák munkaügyi miniszter: mérséklődött a munkanélküliség Ausztriában

Osztrák munkaügyi miniszter: mérséklődött a munkanélküliség Ausztriában

Mérséklődött a munkanélküliség Ausztriában; április közepe, a válság tetőzése óta 39 ezren helyezkedtek el - jelentette ki Christine Aschbacher munkaügyi miniszter kedden sajtótájékoztatón, Bécsben.

A koronavírus-járvány következtében Ausztriában a munkanélküliség március közepétől kezdett drasztikus növekedésbe, áprilisban a munkanélküliek száma 571 477-en tetőzött, ami 58 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot. A május 11-i adatok szerint 549 662 főt tartanak nyilván munkakeresőként - ismertette Aschbacher. Főként a turizmusban és a vendéglátásban dolgozók veszítették el az állásukat - mondta a munkaügyi tárca vezetője.

A megindult pozitív folyamatokról szólva megjegyezte: az építőipar munkaerő felvevő képessége a legnagyobb, az ágazatban április óta felére csökkent a munkanélküliek száma. Hangsúlyozta, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás továbbra is lényeges a talpra állás szempontjából. Az osztrák kormány tízmilliárd eurót különített el a részmunkaidős foglalkoztatás elősegítésére; abból eddig 127 millió eurót folyósítottak a cégeknek. A cégek egyharmada márciusban kérte a csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatását, amit már meg is kaptak - tette hozzá.

A válság tetőzésekor hetente 30 ezer ilyen kérelmet nyújtottak be, a legutolsó adatok szerint több, mint 109 ezer kérelem állt feldolgozás alatt, amelyek 1,3 millió munkahelyet érinthetnek. A kérelmek többsége az ipar, a kereskedelem és a vendéglátás területéről érkezett. Margarete Schramböck gazdasági miniszter azt hangsúlyozta: a válság megmutatta, hogy erősíteni kell az osztrák gazdaság ellenálló-képességét, Európában pedig az önellátást. Felhívta a figyelmet arra, hogy fel kell készülni az esetleges jövőbeni válságokra, vissza kell hozni a termelést Európába. Lényegesnek nevezte az össz-európai összefogást.

PestiSracok facebook image

Azt szeretné, ha Európa versenyképességét növelnék, és ezáltal teremtenének álláshelyeket - hangsúlyozta. Érvelése szerint nem egy Európán belüli versenyről van szó, hanem Európa, az Egyesült Államok és Kína versenyéről.

Új európai versenyjog kidolgozását sürgette azért, hogy Európa képes legyen szembeszállni ezekkel a nemzetközi kereskedelmi nagyhatalmakkal.

– tette hozzá Schramböck.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.