Pesti Srácok

Ötnapos üléssel folytatja munkáját a parlament

null

Ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor a tűzoltóság napjára történő emlékezéssel kezdődik, amit napirend előtti felszólalások követnek. Az azonnali kérdésekre és interpellációkra ezúttal is két-két óra állhat rendelkezésre.

Kedden szavazások követhetik a napirend előtti felszólalásokat: dönthetnek egyebek mellett a területfejlesztési törvény módosításáról és a Közép-Duna menti kiemelt térség létrehozásáról. A határozathozatalok után nyolc javaslat általános vitáját tarthatják meg. Ekkor kerülhet terítékre az a kormánypárti javaslat, amely lehetővé tenné a parlamenti frakcióknak pártjuk anyagi támogatását tekintettel arra, hogy a pártok idei állami támogatásának felét átcsoportosítják a koronavírus-járvány elleni védekezési alapba. Szó lehet még a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról, valamint a belügyminiszter polgárok biztonságát erősítő javaslatairól is.

Szerdán a magyar sport napjára, valamint a Jászkun önmegváltás emléknapjára emlékezéssel kezdik munkájukat a képviselők, majd a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2018-as beszámolóit tárgyalhatják. Csütörtökön négy javaslatról tarthatnak általános vitát. A képviselők elsőként a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklését célzó adóváltoztatási javaslatokról, majd a kiskereskedelmi adóról szóló előterjesztésről mondhatják el a véleményüket. Az ülésnap második felében a felnőttképzés ösztönzéséről és a nemzetiségek jogairól szóló előterjesztések kerülhetnek napirendre.

A parlament ülése május 11-én, hétfőn érhet véget, amikor újra azonnali kérdések és válaszok hangozhatnak el két órában.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó:MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.