Pesti Srácok

Ripost: A Pesti úti idősotthonból súlyos kiszáradással, felfekvéssel került kórházba egy idős asszony, majd meghalt

Ripost: A Pesti úti idősotthonból súlyos kiszáradással, felfekvéssel került kórházba egy idős asszony, majd meghalt

A bulvárlap megtudta, hogy a Pesti úti idősotthon egy 68 éves lakója is meghalt a közelmúltban. Azt írják, hogy a nő súlyos kiszáradással és felfekvéssel került kórházba, ahol nem sokkal ezután életét vesztette. Az áldozat fia szerint édesanyja abba halt bele, hogy nem látták el megfelelően, hiszen szerinte gyakorlatilag még vizet is alig kapott.

G. Attila a Ripostnak részletesen elmesélte, mi történt édesanyjával, aki a Pesti úti idősotthon lakója volt. A nemrég elhunyt nő fia szerint november óta rengeteget romlottak az állapotok az intézményben. A Ripost szerint volt olyan, hogy a főváros által fenntartott intézményben nem mosdatták, etették az ott lakókat, és hagyták, hogy rüh, felfekvés kínozza őket, valamint nem vették észre, hogy kiszáradnak. A portál szerint az időseket nyugtatókkal tömték, hogy ne panaszkodjanak. G. Attila édesanyja, Zsuzsa súlyos kiszáradással került kórházba az év elején; az intézményben ezek szerint arra sem ügyeltek, hogy megfelelő folyadékot vigyen be a szervezetébe az idős hölgy, aki 2018-ban költözött be az otthonba és kezdetben jól érezte ott magát. Fia és a menye a közelben laknak, sűrűn, csaknem mindennap meglátogatták.

– mesélte a férfi a Ripostnak. G. Attila november óta egyszer sem tudott orvossal beszélni; amikor megkérdezte, hívtak-e orvost az édesanyjához, a válasz mindig az volt: dehogy. Elmondása szerint édesanyja állapota azután romlott rohamosan, hogy a járvány miatt a hozzátartozók már nem látogathatták.

PestiSracok facebook image

– mondja a férfi. Az idős asszonyon a kórházban már nem tudtak segíteni: 68 évesen, április 23-án elhunyt.

Forrás: Ripost

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.