Pesti Srácok

Schanda: Hatalmas érdeklődés övezi a Diákhitel Pluszt

null
Schanda Tamás, az ITM államtitkára: a Budapest–Belgrád gyorsvasút a beruházáson túlmutató geostratégiai érdekünk. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Óriási az érdeklődés a szabad felhasználású, teljesen kamatmentes Diákhitel Plusz iránt, a bevezetése óta eltelt öt nap alatt több, mint 5500 hallgató igényelte, legtöbben a maximális, félmillió forintos összeget. A termék bevezetése tehát alkalmas, hatékony eszköznek bizonyult arra, hogy segítséget nyújtsunk a koronavírus-járvány idején a felsőoktatásban tanulóknak – mondta Schanda Tamás, hozzátéve, hogy a számításaik szerint az év végéig akár a 75 ezret is elérheti azoknak a száma, akik pénzügyi támogatást kapnak a Diákhitel Központtól részben a hiteltörlesztési kötelezettség felfüggesztésével, részben új hitelek folyósításával. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára arról is beszámolt, hogy az első hiteleket már a jövő héten folyósíthatják.

– fejtette ki Schanda Tamás.

Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet elrendelése óta, a vonatkozó kormánydöntések végrehajtásával összesen mintegy 45,5 ezer felsőoktatási hallgató és volt hallgató számára nyújtott és nyújt azonnali pénzügyi segítséget a központ.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki a vezérigazgató. Magyar Péter arról is tájékoztatott, hogy a tavalyi 11 600 új diákhitel szerződéshez képest idén – 2003 óta nem látott magasságba – 30 000-re nőhet az új diákhitel-igénylések száma.

– mondta Magyar Péter. A vezérigazgató emlékeztetett rá, hogy több uniós tagállam, köztük Németország is hasonló, kamatmentes hitelekkel igyekszik segíteni a felsőoktatási hallgatókat. Az igénylések száma hamarosan tovább növekedhet, ugyanis rövid időn belül elérhetővé válik a Diákhitel Plusz felnőttképzésekhez kapcsolódó változata. Ennek keretében maximum 1,2 millió forint szabad felhasználású és kamatmentes hitelt vehetnek fel azok, akik az ITM által kijelölt képzéseken vesznek részt.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.