diákhitel
Cukrosbácsiként csapják be a fiatalokat Gyurcsányék
Régen sem állt távol, de mára már szinte tökéletesre fejlesztette a politikai pedofíliát a DK. Úgy tűnik, nagyon bejött nekik a 2006-ban még a csattogós lepkét toló korosztály hülyítése, akik közül többen komolyan elhiszik, hogy ha Gyurcsányék kerülnek hatalomra, akkor a fiatalok fellélegezhetnek. A napokban például egy tinédzser lányt állítottak maguk mellé kampányeszközként, aki a tandíj miatt sopánkodik, amit sokan nem tudnak kifizetni – de arról persze nem tesz említést a a lány, hogy a felsőoktatást Gyurcsányék tették fizetőssé. Miért is tenné, hiszen akkor még csak hétéves volt. Majd a diákhitellel riogat, ami miatt sokan külföldre mennek mosogatni szerinte, de itt sem kerül szóba, hogy a diákhitelkamatok Gyurcsányék ideje alatt szöktek az egekbe, majd a Fidesz-kormány csökkentette, nem mellesleg a hitelmoratórium alatt ezt sem kell fizetni. Arról nem is beszélve, hogy a teljes diákhitelt elengedik három gyermek világrahozatala esetén, de már kettőnél is búcsút inthet a felének az édesanya. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.