Pesti Srácok

Semmelweis Egyetem: reprezentatív lett az országos koronavírus-szűrővizsgálat eredménye

null

Mintegy 10.600 fő vett részt két hét alatt a négy hazai orvosképző egyetem és a KSH közreműködésével indított országos koronavírus-szűrővizsgálaton, melynek eredménye így reprezentatív lett - írja a Semmelweis Egyetem hétfői közleményében. Mint írják, a legmagasabb, 75 százalék feletti részvétel Veszprém, Nógrád és Pest megyében volt, míg a legjobban teljesítő megyeközpontban, Salgótarjánban a meghívottak 77 százaléka jelent meg.

A közlemény szerint, a KSH 17.787 főt választott be az országos H-UNCOVER szűrésbe úgy, hogy a minta minden magyarországi régióra és 14 év felett minden életkorra reprezentatív legyen. Mint hozzáteszik, a részvételi adatok első összesítése alapján elegendő számú állampolgár elment az országos szűrővizsgálatra, így megfelelő pontosságú becslés adható a fertőzöttek és átfertőzöttek számára vonatkozóan: országosan a meghívottak 67,3 százaléka, mintegy 10.600 fő vett részt a vizsgálatban. Kiemelik, az úgynevezett kerethiba figyelembevételével legmagasabb, 75 százalék felett részvételi arány Veszprém, Nógrád és Pest megyében volt, míg a legjobban teljesítő megyeközpont Salgótarján, 77 százalékos részvétellel. Az elérhetetlen, időközben elhunyt, vagy külföldön élő személyek csökkentették a ténylegesen elérhető, tesztelendő személyek számát.

-írják.

PestiSracok facebook image

A Semmelweis Egyetem vezetésével, a Debreceni Egyetem, a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem részvételével, a Központi Statisztikai Hivatal együttműködésével, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával indult H-UNCOVER országos, reprezentatív vizsgálat célja, hogy pontos képet kapjunk a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról, dinamikájáról. A minták legnagyobb részét a négy hazai orvosképző egyetem munkatársai vették le, de a vizsgálatban segítettek a mentőszolgálat és a vízimentők munkatársai is.

Mint kitérnek rá,

A H-UNCOVER vizsgálat május 16-án zárult szűrésének részvételi aránya és a leszűrtek száma nemzetközi viszonylatban is kimagasló, a hasonló céllal Izlandon, valamint Szlovéniában végzett felmérésekben ennél jóval alacsonyabb, ötven százalék alatti volt a részvétel.

Forrás: semmelweis.hu; vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.