Pesti Srácok

Soltész: eddig 266 millió forint támogatás érkezett a nemzeti összefogás vonalán

Soltész: eddig 266 millió forint támogatás érkezett a nemzeti összefogás vonalán

A Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács által működtetett nemzeti összefogás vonalán eddig több, mint 266 millió forint felajánlás érkezett, amelyet a karitatív szervezeteken keresztül fog eljuttatni a rászorultakhoz a kormány - mondta szerdán Diósdon a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke.

Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár jelezte, hogy a koronavírus-járványban, az elmúlt 11 hét alatt a karitatív szervezetek mind a 19 megyébe, illetve Budapestre is juttattak el az adományokból. Csaknem ötszáz intézménybe és több százezer embernek sikerült segítséget nyújtaniuk - fűzte hozzá. Közölte: több mint 100 ezer maszkot sikerült eljuttatni 140 intézménybe, 103 ezer ellátottnak, valamint csaknem 20 ezer liter fertőtlenítőt közel 170 intézménybe, így kórházakba is, emellett 33 ezer doboz immunerősítőszert osztottak ki több mint 130 ezer embernek. Az államtitkár beszélt arról is, hogy a gépjárműadományokat főleg karitatív szervezetek kapták meg a munkájukhoz, de orvosok és ápolók is kaptak autót azért, hogy minél kevesebbet utazzanak tömegközlekedéssel.

Révész Máriusz, az önkéntességet és adományozást koordináló kormányzati akciócsoport vezetője a Caola cég 5000 literes kéz- és felületfertőtlenítő-szer adományának átvételekor kijelentette, a járványban Magyarországon eddig még soha nem látott összefogás bontakozott ki, a kis- és középvállalkozások, a nagyobb hazai cégek és a multinacionális nagyvállalatok is igyekeztek odafigyelni a bajbajutottakra. Hozzátette, mindent beleszámítva - az adományokat, az önkéntességet és a digitális szolgáltatások értékét is - az adományozás mértéke meghaladta a 30 milliárd forintot.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.